Judit
-2 °C
8 °C

Újabb magyar online kaszinó

2001.05.28. 11:19
Lassíthatják vagy akár megakadályozhatják az online kaszinók elterjedését a nagy bankkártya-társaságok. Az ok: könnyű visszaélni az átutalásokkal. Ám nem úgy, ahogyan gondolnánk. Itt nem a vevők, hanem az eladók a kiszolgáltatottak. Ennek ellenére Magyarországon nő az érdeklődés, már a második vállalkozás jelentkezik kaszinóindítási tervvel.
Egy újabb cég, a Napfolt Web Művek indítana internetes kaszinót. Szilágyi Tamás, a casinoacademia.com website-ot működtető cég vezetője az Indexnek elmondta: még 2001-ben elindítják a pénzes kaszinószolgáltatásukat az interneten.

A bankkártya-társaságok is megkeverik a kártyákat

Szilágyi Tamás arról is beszélt, hogy elképzelhető, néhány nem várt akadály gördül a kaszinóüzemeltetés bevezetése elé. Tudomása szerint ugyanis a Visa és a MasterCard kártyatársaságok olyan megállapodást kötöttek, amely szerint 2002-től nem engedélyezik azt, hogy a Visa és Mastercard logókkal ellátott bankkártyák segítségével kaszinózni lehessen az interneten. (A harmadik nagy társaság - az AmEx - ezt már eddig sem engedte.) Ezt a kártyatársaságok Szilágyi Tamás tudomása szerint azzal indokolják, hogy az internetes fizetés szabályai a kaszinózás segítségével könnyen kijátszhatók lennének.

Black jacktől rettegnek a bankok

A gyakorlatban ugyanis az a helyzet, hogy ha valaki az interneten vásárol, vagy pénzt költ, akkor azt követően 180 napig tiltakozhat a tranzakció ellen, hivatkozva például arra, hogy visszaéltek bankszámlájával. A vásárlás azonban könnyen lenyomozható a kereskedők, a kiszállítók segítségével, így ilyesmivel általában felesleges próbálkozni.

Más a helyzet viszont a szerencsejátékokkal. A virtuális kaszinóknál ugyanis az a gyakorlat, hogy a játékosok egy előre tetszőlegesen meghatározott összeget utalnak át, és ebből játszanak, tehát nem a kaszinó üzemeltetője vonja le az elveszített pénzt a bankkártyáról. Veszteséggel zárult póker- és black jack- partik után viszont komolyabb eséllyel szerezhetnék vissza a játékosok az elveszített pénzt - szintén a visszaélésekre hivatkozva - a kártyatársaságoktól, illetve a bankoktól. A fizetésekkel kapcsolatban egyébként az a gyakorlat, hogy a játékosok nem a betéti- (debit), hanem hitelkártyájukat (credit) használják, hiszen betéti kártyájukról csak annyit kaszinózhatnának, amennyi pénz a számlájukon van.

A Visa a jogszabályok szerint jár el

Kérdéseinkre a Visa londoni központjából azt a választ kaptuk, hogy nincs felhatalmazásuk arra, hogy döntéseket hozzanak olyan tevékenységekkel kapcsolatban, amelyek egyes országok jogrendszere alapján legálisnak, míg mások esetében illegálisnak tekinthetők. Az Index harcedzett kódfejtői sem tudták megállapítani, hogy eszerint most használhatók lesznek-e a Visa kártyák kaszinózásra.

Házi kaszinó pár százezer dollárért

A játékosokat érintő kérdések után érdemes megvizsgálni az üzemeltetőket leginkább foglalkoztató feltételeket. Az internetes kaszinózással foglalkozó honlapok böngészéséből az derül ki, hogy az üzemeltetőknek először a helyi, például az Antigua-i kaszinószövetségtől kell engedélyt szerezniük. Ez mintegy 100 ezer dollárba kerül, ezután legalább ennyit, de szélsőséges esetben akár ennek dupláját kell költeniük arra a szoftverre, amellyel a játékbarlang működtethető. A költségekhez hozzájön a könyvvizsgálóknak fizetett díj.

Saját szoftver keveri majd a kártyákat

A Casinoacademia.com-ot üzemeltető cég vezetője elmondta, drága szoftver megvásárlása helyett megbízási megállapodással, hazai cég által fejlesztett programot használnak majd. Ezt jelenleg tesztelik. Hat kaszinójátékot képes működtetni, először magyar és angol, később 30 nyelven. Az engedélyre a Casino Academiának egyelőre elvi ígérete van, egyelőre annyi történt, hogy a cég felvette tevékenységi körébe az internetes kaszinóműködtetést.

Perdömping sem elképzelhetetlen

A Casino Academia jelenleg több magyarországi bankkal tárgyal, az Index megkeresésére azonban - üzleti és banktitkokra hivatkozva - egyik pénzintézet sem volt hajlandó beszélni a részletekről. A bankokhoz hasonlóan a vállalat még több auditor céggel is tárgyal. Szilágyi Tamás azt is elismerte, hogy tartanak a "hagyományos" kaszinók pereskedésétől, de semmiképp sem a Magyarországon működő és komoly koncessziós díjat fizetőktől, hiszen a Casino Academia mögött álló cég nem nálunk van bejegyezve, itt csak a működéshez szükséges szoftver fejlesztése folyik. Az Index megkereste Budapest hagyományos kaszinóit is. Szűcs Kristóf, a Las Vegas Casino Kft. ügyvezetője elmondta: nem szerepel a terveik között, hogy szolgáltatásukat az interneten is hozzáférhetővé tegyék, és ugyanez a helyzet az épp a napokban egyéves Casino Tropicanával is.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.