Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Gyorsítják a cégalapítást

2006.08.30. 08:52
A mai 15 és 30 munkanapról egységesen hétre rövidül a cégbejegyzés határideje 2008 januárjától az igazságügyi tárca tervei szerint.

A vállalkozások piacra lépésének gyorsítását az unió és a kormányprogram egyaránt előtérbe helyezi. A márciusi uniós csúcstalálkozó záródokumentuma rögzíti azt a kívánalmat, hogy a tagállamok 2007 végéig biztosítsák az egy héten belüli cégbejegyzést. A kormányprogram is ezt a határidőt jelöli meg, és a jogszabály-előkészítők úgy vélik, hogy a felkészülés érdekében indokolt már a közeljövőben ennek megfelelően módosítani a cégtörvényt.

Feltételek
(kétnapos cégbejegyzés)

Törvényi szerződésminta
Cégnévfoglalás
Elektronikus út

A cégbejegyzés egyes tagállamokban pusztán adminisztratív aktus, Magyarországon viszont érdemi jogi vizsgálatot jelent. A hazai cégbírák meglátása szerint ezért a hét munkanap aligha lesz minden ügyben tartható. Az egyszerű cégalapításoknál mód van a gyors határozathozatalra. De akad számos bonyolult megítélésű ügy. A részvénytársaságok esetében például gyakorta félszáz oldalas alapító okiratokat kell pontról pontra törvényességi szempontból elbírálniuk a bíráknak.

A jelenlegi 15 és 30 munkanap attól függ, hogy törvényi szerződésmintával vagy anélkül, hagyományos társasági szerződéssel létrehozandó vállalkozásról van-e szó. Ám ennél sokkal gyorsabban is bejegyezhetik a céget. Amennyiben az alapítók - a hármas törvényi követelménynek megfelelően - szerződésmintát alkalmaznak, cégnevet foglalnak és elektronikus utat vesznek igénybe, úgy a cégbíróság egyszerűsített eljárásban, két munkanap alatt dönt a kérelmükről.

Igaz, alig két hónapja él ez a lehetőség, de ilyen kérelem egyelőre nem érkezett a Fővárosi Cégbíróságra. Elgondolkoztató tapasztalat, hogy az ügyfelek – bár tavaly ősz óta megtehetnék – nemigen veszik igénybe az elektronikus utat. A bíróságra, ahol évente mintegy százezer cégügyben döntenek, még száz elektronikus cég-, illetve változásbejegyzési kérelem sem érkezett az elmúlt egy esztendő alatt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.