Vilma
-8 °C
3 °C

Váratlan vezérváltás a CIB-nél

2005.03.10. 18:49
Az Index értesülései szerint pénteken távozik posztjáról a CIB Bank két vezérigazgatója, dr. Farkas Ádám és Karvalits Ferenc. Helyükre dr. Török László, a bank felügyelőbizottságának korábbi tagja kerül.

Az Index információi szerint Surányi György, a CIB Bank Rt. elnöke szerda reggel közölte a cég két vezérigazgatójával, Karvalits Ferenccel és Farkas Ádámmal, hogy a továbbiakban nem számít munkájukra.

A két vezető távozása azért lehet meglepő, mert az olasz Banca Intesa csoport tulajdonában lévő CIB Bank Rt. tavaly rekordévet zárt: rendkívül dinamikus növekedés mellett 18,7 milliárd forintos konszolidált adózott erdményt ért el, 92 százalékkal meghaladva a 2003-as adatokat.

Az olasz tulajdonos és a magyar bankszakma egyaránt elismerte Karvalitsék munkáját, és a számszerű eredmények is mutatják, hogy munkáltatói elégedtlenség aligha állhat a vezérváltás hátterében.

Úgy tudjuk, a váltást Surányi György, a CIB Bank Rt. elnöke határozta el, mivel úgy gondolja, hogy a két, szinte azonos hatáskörű vezérigazgató között feszültségek vannak. Az új vezér, Török László az elnök régi, kipróbált embere, már a nemzeti bankos időkben is együtt dolgoztak. (Török ügyvezető volt az MNB-nél, majd az OTP vezérigazgató-helyttese lett.)

Az érintettek a pénteki bejelentésig nem kívántak nyilatkozni a váratlan vezérváltás körülményeiről.

A bank egyébként további dinamikus terjeszkedést tervez 2005-re minden üzletágban, de elsősorban a lakossági piacon: idén 14 új CIB-bankfiók nyílik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.