Kamatemelést hoz a jövő év

2005.11.25. 15:09
Magyarországon a következő egy évben 1 százalékpontig terjedő pénzügypolitikai visszaszigorítás, vagyis alapkamat-emelés várható az egyik vezető londoni befektetési ház szerint. A tanulmány arra számít, hogy a globális kamatszint is nőni fog 2006-ban.
A Citigroup nemzetközi pénzügyi szolgáltató szerint a globális kamatszint fokozatosan fog emelkedni 2006 első felében, elsősorban az inflációs kockázat, semmint az erős gazdasági növekedés miatt. Az amerikai Federal Reserve szövetségi alapkamatának tetőzését a cég elemzői 2006 közepére várják 4,5 százalékon, az euróövezeti jegybank 2006 végéig 2,75 százalékra emeli irányadó kamatminimumát.

Ez utóbbi egyébként még a kevésbé agresszív londoni EKB-kamatvárakozások közé tartozik. A JP Morgan nemzetközi befektetési csoport hét eleji londoni előrejelzése szerint a decemberre várt 0,25 százalékpontos euróövezeti emelést már 2006 márciusáig újabb hasonló követi, vagyis a jövő év első negyedében 2,5 százalék lesz az EKB által használt alapkamat.

A Citigroup pénteki londoni elemzése szerint a kamatcsökkentési ciklus a feltörekvő térség, benne Közép- és Kelet-Európa sok országában ebben a környezetben véget ért. A térség néhány országában, bár nem mindegyikben, jövőre már kamatemelési folyamat kezdődik. A Citigroup ezek közé sorolja Magyarországot.

Az elemzés szerint az MNB hétfői kamatdöntő ülésén valószínűleg még nem változik az alapkamat, mert a térségben észlelt harmadik negyedévi inflációgyorsulást Magyarországon ellensúlyozta az olajtermékek esetében októberre előrehozott 5 százalékpontos áfa-csökkentés. Az importált inflációs nyomás is korlátozott, mivel a forintban erős alátámasztási pont látszik 254,50 forint/eurós árfolyamon.

A kamatemelés mellett szól ugyanakkor a romló közfinanszírozási helyzet: a Citigroup jövőre 7,5 százalékos GDP-arányos eredményszemléletű államháztartási hiánnyal számol. A cég ennek alapján 2005-2006 fordulóján 0,25-0,50 százalékpont közötti jegybanki kamatemelést vár, és azt jósolja, hogy 12 havi távlatban összesen 1 százalékponttal emelkedik vissza az alapkamat Magyarországon. A Citigroup 30 százalék esélyt ad arra, hogy az MNB már novemberben kamatot emel.

Más londoni elemzők is arra számítanak, hogy a szigorodó külső pénzügypolitikai környezetben az MNB is kamatemelésre kényszerül. A Dresdner bankcsoport londoni befektetési részlege (DrKW) hét eleji európai feltörekvő piaci elemzésében azt írta: ha az EKB valóban emel már decemberben, "aminek a valószínűsége megnőtt", az szűkítené a magyar befektetési konstrukciók által kínált kockázati felárat. A DrKW forgatókönyve azzal számol, hogy a MNB az eurójegybank kamatemelése után nem sokkal maga is kamatot emel, mégpedig akár fél százalékponttal is, elkerülendő a forint jelentős és gyors gyengülését.