Cseh gyorséttermek készülnek Magyarországra

2006.09.18. 11:20
Cseh szendvicseket fogyaszthatnak rövidesen a magyarok. Három nagy cseh fast food társaság is jelezte, hogy már a közeljövőben megjelenik termékeivel a magyar piacon.

Elsőként az Apetit fast food cég nyit leányvállalatot Magyarországon, őt a Crocodille követi, míg harmadikként a Hamé csoport jelezte terjeszkedési szándékát.

"Már létrehoztunk Magyarországon egy társaságot, most annak logisztikai támogatásán gondolkodunk" - közölte a Tyden című cseh társadalmi-politikai hetilap legújabb kiadásában Stanislav Holinka, az Apetit cég tulajdonosa.

A lengyelek már eszik

Az Apetit részvénytársaság már sikerrel értékesíti termékeit a lengyel piacon. Szlovákiában korábban leányvállalatot alapított, amely nemcsak a termékek előállításával és forgalmazásával törődik, hanem saját központi raktárral is rendelkezik. Az Apetit tavalyi forgalma mintegy 200 millió koronát tett ki, az idei év terve meghaladni a 300 milliós forgalmat.

Petr Cichon, a Crocodille CR tulajdonosa egyelőre nem kívánta a cég magyarországi terveit részletezni. Azt azonban megerősítette, hogy termékeik a magyar piacon már a közeljövőben megjelennek. A 13 éve alapított Crocodille CR jelenleg a legnagyobb csehországi szendvicskészítő cég, amelynek évi forgalma meghaladja a félmilliárd koronát.

A Hamé élelmiszeripari csoport nem titkolja, hogy mintegy két éven belül az első számú cseh szendvicskészítő cég szeretne lenni. A cég forgalma meghaladja az évi négymilliárd koronát. A Hamé a közelmúltban megvette a Bapa-Papácek szendvicskészítő vállalatot. A 90 százalékos részvénycsomagért 62 millió koronát fizetett. A maradék tíz százalékot a Hamé többségi tulajdonosa, Leos Novotny vette meg saját tulajdonba. A Hamé szendvicsüzletének forgalma 2005-ben meghaladta a 300 millió koronát.

A negyedik nem jön

A cseh szendvicspiac negyedik játékosa, a KM-Produkt egyelőre nem tervez magyarországi terjeszkedést. A KM-Produkt tavalyi bevételei 100 millió koronára rúgtak.

A Tyden összeállítása szerint Csehországban évente több mint 1,1 milliárd korona értékben adnak el szendvicseket. A piaci szakértők véleménye szerint azonban még jelentős lehetőségek vannak a bővítésre és a forgalom növelésére.