Újraindul a DAM

2005.02.24. 08:23
Március derekán ismét megkezdődik az acélgyártás a diósgyőri kohászati üzemben. A Dunaferr ukrán tulajdonosának érdekeltségébe tartó cég a tervek szerint ebben az évben már 460 ezer tonna acélt gyárt.
Csaknem pontosan egy évvel azután, hogy Diósgyőrben kihűlt az elektrokemence, ismét felfűtik azt és újból megkezdődik az acélgyártás a több mint két évszázados múltra visszatekintő kohászati üzemben. Tóth Béla, a DAM 2004 Kft. ügyvezetője ugyanis nem cáfolta a Napi Gazdaság értesülését, miszerint március 17-én indítják újra a kemencét. Az ukrán-svájci érdekeltségű Donbass Ipari Szövetség az elmúlt évben vásárolta ki felszámolásból a diósgyőri kohászat működő vagyontárgyait. A hengersorokat tavaly novemberben indították újra, ukrán importból származó alapanyag felhasználásával - mondta Tóth Béla, aki szerint a diósgyőri kohászat korábban a minőségi acélgyártás egyik jelentős európai bázisa volt, ezért az új tulajdonos is az ötvözött, minőségi, úgynevezett bizalmi késztermékek gyártására rendezkedik be.

Az acélgyártás újrakezdését azért is tartja lényegesnek a cég vezetése, mert az ukrán importból származó buga nem ötvözött, s ezért nem alkalmas az ilyen termékek gyártására. A cég az idén 325 ezer tonna hengerelt árut és 460 ezer tonna acélt gyárt majd, az üzleti terv szerint a várható 50 milliárd forintos forgalom pozitív eredménnyel párosult. A piacainak visszaszerzésében bízó diósgyőri kohászat vezetői úgy vélik, a termékek csaknem háromnegyede határon túli vevőkhöz kerül.

A 2004 márciusában felszámolás sorsára jutott DAM Steel Rt. működő vagyontárgyait tavaly augusztusban vásárolta ki a Donbass érdekeltségébe tartozó Európahíd 2003 Kft. Az ukrán tulajdonos időközben árverésen, illetve felszámolás útján hozzájutott a diósgyőri kohászat, illetve a kohászati cég telephelyén jelenlévő 72 társaság energiaellátását biztosító DAM Energy Kft. működő vagyontárgyaihoz és ingatlanjaihoz is.