Újabb dízeláremelés

2004.08.09. 16:45
A múlt szerdai öt forint után ismét öt forinttal növeli szedától a dízel árát a Mol. Az tízforintos emelés már kihathat az inflációra és számos termék, egyebek között az élelmiszerek árára is.
A finomítók kevesebb gázolajat termelnek, mint amennyire szükség lenne, és a tartalék készletek is kisebbek, a gázolaj világpiaci ára egyre emelkedik - a Mol ezeket a piaci folyamatokat követi az áremeléssel. A társaság már májusban jelezte, a dízel akár 230-240 forint közé kúszhat a világpiaci árak folyamatos emelkedése miatt. A motorbenzin árát a Mol változatlanuk hagyja.

A közúti fuvarozásban meghatározó gázolaj árának emelése szinte minden termék árára kihathat, bár az, hogy ténylegesen mely szektorokban következik be drágulás, attól függ, mennyire éles az árverseny az adott piacon, értettek egyet az Index által megkérdezett gazdaságkutatók. Barta Judit, a Gazdaságkutató Intézet és Halász György, a Pénzügykutató Rt. munkatársa egyaránt úgy vélekedtek, a termelők az erős konkurencia miatt számos esetben nem háríthatják tovább a fogyasztókra az őket érintő áremeléseket.

Nőhet az élelmiszerek ára

Barta Judit szerint a fuvarozócégeket érzékenyen érintheti az emelés, elsősorban azokat a kisebb társaságokat, amelyek egyáltlán nem, vagy csak kisebb kedvezményt kapnak a fogyasztói árakból. A BKV-nál az Index érdeklődésére elmondták, hogy miután közbeszerzési pályázaton választják ki a társaságnak szállító olajcéget, és annak meghatározott keretek között fix árat kell biztosítania, a közlekedési vállalatot nem érinti érdemben az áremelés.

Ha tartós marad, a magas dízelár önmagában is mintegy 0,2 százalékkal emelheti az inflációt, mondta Halász György. A közvetett hatás mértéke azon múlik majd, mely termékek ára emelkedik, és milyen mértékben. A szakember szerint elsősorban az élelmiszereknél lehet közvetlen áremelő hatása a dízeláremeléseknek.

A kormány csökkenti az adót

A kormány korábban úgy döntött, hogy a kabinet csökkenti az üzemanyagok jövedéki adóját, amennyiben a benzin piaci átlagára két hétig 250, a gázolajé 225 fölött van. Az árhatár felett ötforintonként két forinttal csökkenti a kormány a közterheket úgy, hogy a (25 százalékos áfaalapba beleszámító) jövedéki adóból levon 1,60 forintot. Mivel a dízel ára csak múlt szerdán emelkedett, a kabinet ráér akár két lépésben, az következő két hétben lépni. Az üzemanyagárak emelkedésének kompenzációja nincs komolyabb hatással a büdzsére, amit a kormány kifizet, azt visszanyeri a magasabb üzemanyagárakhoz kapcsolódó magasabb áfabevételekkel.