Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Verseny a diákhitelek között

2004.08.10. 08:38
Kapcsolódó cikkek (1)
Egyes pénzintézetek fényképezőgépet, míg mások laptopot vagy extrakamatot adnak az ügyfeleknek ajándékba. A többi bank várhatóan a napokban dobja piacra saját akciós csomagját.
A diákhitelezésben részt vevő bankok többsége a Napi Gazdaság információi szerint az iskolakezdésre időzítetten ügyfélszerző kampányba kezd. Akadnak azonban olyan pénzintézetek, amelyek már a nyár végét is igyekeznek kihasználni.

Fényképező

A Budapest Bank Universo számlacsomagját igénylő új ügyfelek szeptember 15-éig, illetve a készlet erejéig fényképezőgépet kapnak, amellyel már a gólyatábori élményeket is meg lehet örökíteni. A számlacsomag kondíciói ugyanakkor január óta nem változtak.

Ugyancsak nem módosított szolgáltatásának feltételein a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) Rt., ám a játék itt nagyobb tétben folyik. Azok a 18 éven felüli ügyfelek, akik Trambulin bankszámlát nyitnak és egy további szolgáltatást (bankkártya, e-bank) igénybe vesznek, megtippelhetik, hogy velük együtt hány társuk cselekszik majd ekképp az ugyancsak szeptember tizenötig tartó akció alatt. A legjobb tippelő egy laptoppal lesz gazdagabb, egyéb ajándékot pedig még háromszázan kapnak. A tippeket sms-ben kell eljuttatni a bankhoz.

Kedvezmény

Az OTP Bank az iskolakezdési szezonra megújítja Junior kártyakínálatát. A társaság már augusztus elsejétől kibővítette az OTP Direkt szolgáltatás fiatalokra szabott kedvezményeit. A Junior Extra havi százötven forintért a korábbinál több szolgáltatást nyújt. A bővítés a fiatalabb korosztálynak fontos wapolást és az aktív sms-t tartalmazza. A banknál a fiatalok is igénybe vehetik az elektronikus megtakarítási számla szolgáltatást, amelynek keretében a tanévre megigényelt diákhitel összege - ha meghaladja a százezer forintot - akár 6,5 százalékos kamatot is fial, noha látra szólóan kamatozik.

Az MKB és az Inter-Európa Student, az ÁÉB Diákszámla csomagjával és a Postabank Diákszámla termékével, valamint a CIB diákoknak kínált szolgáltatásaival január óta nem sok minden történt, ám vélhetően valamennyi pénzintézet aktivizálódik majd a napokban az új ügyfelek megszerzése érdekében.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!