Július végén lesz kész a dunaújvárosi Duna-híd

2007.05.24. 07:30
Az év elején tervezettnél később, június helyett júliusban adják át a dunaújvárosi Duna-hidat. A leendő M8-as hídon – amely a szekszárdi M9-eshez hasonlóan egy tervezett gyorsút első, szinte levegőben lógó szakasza – hamarosan megkezdik a kopóréteg kialakítását, amit júniusban követnek a próbaterhelések.

Várhatóan július második felében adják át a forgalomnak a mintegy 53,6 milliárd forintos költséggel épülő dunaújvárosi Duna-hidat – közölte az építési munkálatokat irányító főmérnök. Szalay Tibor elmondta: a majdani M8-as autópálya részeként épülő, a jobb-és baloldali ártéri híddal együtt csaknem 1700 méter hosszú átkelő kivitelezési munkálatai az utolsó fázishoz érkeztek.

Festenek és felállítanak

Tájékoztatása szerint jelenleg folyik az 1065 méter hosszú, jobb oldali ártéri híd festése. A munka kétharmadával már végeztek is. Szerelik a mintegy 6 kilométer hosszú szalagkorlátot, s rövidesen megkezdődik a 3 kilométernyi gyalogos korlát felrakása is. A héten hozzálátnak a kandeláberek felállításához, majd a szigetelés befejezésével megkezdik az útburkolat kopórétegének a felrakását.


Hordót már gurítottak rajta – kattintson!
Fotók: Huszti István

A tervek szerint júniusban lesz a híd próbaterhelése, majd a műszaki átadást követően az azt követő hónapban a forgalomba helyezése – mondta el Szalay Tibor. A híd március közepén került szerkezetkész állapotba.

Szinte egyedülálló

A híd kivitelezését a Vegyépszer Zrt. és a Hídépítő Zrt. részvételével az építésre alakult DunaÚj-Híd Konzorcim végzi. Az átkelő kétszer kétsávos lesz. Mindkét pályáján leállósávot, járdát és kerékpárutat alakítottak ki. Az úgynevezett kosárfüles híd építéséhez több mint 24 ezer tonna acélt használtak fel, az alapozás és a pillérek elkészítéséhez töb mint hatvanezer köbméter betonkeveréket építettek be.

A decemberi beúsztatás képei – kattintson!
Nézzen úszó hidat - klikk a képre!

A híd elemeit a parton szerelték össze. A készre szerelt mederhidat világviszonylatban is szinte egyedülálló mérnöki teljesítményként, tavaly decemberben nyolc bárkára emelték, keresztbe fordították a Dunán, így úsztatták a pillérek közé úsztatták, s fokozatosan rájuk engedték.

Idén négy átadás lesz

A dunaújvárosi híddal együtt idén négy gyorsforgalmiút-szakaszt adnak át. Szintén júliusra készülhet el – legalábbis akkorra tervezik a forgalombahelyezését – az M7-es Nagykanizsa és Sormás közötti szakasza, amellyel az M7-es Nagykanizsa és a Letenye közötti szakasza "összeér".

Augusztusra egy másik híd, egyben egy másik M7-es készül el, a Zamárdi és Balatonszárszó közötti, völgyhidas szakasz, amely május elején ért össze, és amellyel egybefüggővé válik az autópálya a fővárostól a Balaton délnyugati partjáig. Várhatóan szeptemberben helyezik forgalomba az M3-es Görbeháza és Nyíregyháza közötti szakaszát, míg az erre az évre tervezett ötödik átadás, az M0 keleti szektoráé 2008-ra csúszott.