Mária
-6 °C
-2 °C

Áremelkedés a forintgyengülés miatt

2006.03.16. 08:07
Nagyjából három hónapig dicsekedhetett a kiskereskedelem az áfacsökkentés hozta árvágással, a forint gyengülése miatt ugyanis most többen áremelésre kényszerülnek. A Napi Gazdaság információi szerint a tartós fogyasztási cikkeknél több beszállító már jelezte a viszonteladói felé, hogy kénytelen árat emelni a forint euróval szembeni gyengülése miatt.

A Candy Hoover Hungary Kft. hétfőn küldte el új árait a kereskedőknek - mondta lapunknak Gerő László. A társaság ügyvezető igazgatója szerint a piac még nem döntötte el, hogy 3 vagy 5 százalékkal emelkednek-e az árak, az azonban nyilvánvaló, hogy az importtermékeknél jelentős tényező az árfolyam.

A CBA a primőr árut

A CBA jó helyzetben van, mert német beszállítóival például forintalapú elszámolást alkudott ki, vagyis a Németországból érkező termékek esetében nincs árfolyamkockázat. Hasonló elszámolást alkalmaz a lengyel termékeknél is, a szlovák elszámolásban pedig jelenleg nincs nagy árfolyamkülönbség, tekintve, hogy a korona hasonlóan mozog az euróhoz képest, mint a forint. Ám Neubauer Katalin, a CBA Kereskedelmi Kft. kereskedelmi igazgatója hangsúlyozta, hogy a leggyorsabban forgó élelmiszereknél, például a primőr árunál, illetve a gyümölcsöknél nagy valószínűséggel árat kell emelni, vagyis alkalmazkodni kell az erős euróhoz.

Neubauer Katalin szerint egyébként már két hónapja sejteni lehetett, hogy a forint nem marad a 250-es szinten. Nagy kérdés, mi lesz a nemzetközi raktárközponttal működő élelmiszer-áruházláncok árszínvonalával. Ilyen például a Lidl, amely több termék esetében regionális központokat alakított ki, ide szállítanak be a termelők.

A Tesco egyelőre kivár

Mivel a környező országok valutája is hasonló esést produkált az euróval szemben, így az ilyen láncokat fokozottan érintheti az árfolyamkülönbség. A Tesco egyelőre nem emel árat - mondta lapunknak Danks Emese, a cég szóvivője. A hangsúly az egyelőre szón van, a társaság reménykedik abban, hogy a forint kurzusa nem lesz tartósan ilyen alacsony. Ám ha az euróval szembeni esés tovább folytatódik, az árakat fel kell zárkóztatni. A nagyok elszámolási rendszere ilyen esetekben pozitív hatású, a rendszerben elegendő tartalék van az árak stabilizálásához - tette hozzá Danks.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.