Több forgatókönyv a pénzügyminiszter-cserére
A találgatásokat egyelőre megalapozatlannak minősítő Surányi György lehet a befutó az Index információi szerint a pénzügyminiszteri posztra Draskovics Tibor távozása esetén. A tárcával kapcsolatban felmerült Bokros Lajos neve is, ám személye politikai értelemben többek szerint vállalhatatlan. Gazdaságkutatók állítják, mindhárom személy bizalmat élvez nemzetközi szinten. Az esetleges cserére több forgatókönyv is elképzelhető.
Mindeközben Draskovics Tibor távozása még csak valószínűsíthető, és annak forgatókönyve is képlékeny. A minisztercsere nem csak azon múlik, hogy Gyurcsány Ferenc felkéri-e a tisztségre Draskovics Tibort, hanem utóbbi döntésén is - hívták fel a figyelmet forrásaink, emlékeztetve arra, hogy a pénzügyminiszter "ezer szállal" kötődik a távozó Medgyessy Péterhez.
Most vagy később?
Az első lehetőség szerint a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés parlamenti küzdelmeit még végig csinálná, azaz az év végéig maradna. Ez egyszersmind a kormányváltás esetén óhatatlanul fokozódó bizonytalanság kivédését is szolgálná, egyértelmű jeleként a gazdaságpolitikai iránytartásnak. Több érv szól ugyanakkor amellett is, hogy egy új kormány ne kezdje működését azzal, hogy alig néhány hónap után az egyik legfontosabb pozícióban változtatnia kell. Ha a miniszter később távozik, a lépés egyebek között a tervezett 4,6 százalékos államháztartási hiány túllépésével lesz magyarázható.
|
Az Index által megkérdezett gazdaságkutatók véleménye megoszlik a tekintetben, hogy a cseréről szóló döntés esetén mikor is lenne szerencsés annak végrehajtása. Bartha Attila, a Kopint-Datorg tudományos főmunkatársa szerint ha a személycsere mellett döntenek, azt mielőbb, akár a költségvetés parlamenti benyújtása előtt napokkal is végre kell hajtani (a benyújtás határideje szeptember 30., az új kormány várhatóan szeptember 27-én alakulhat meg). Erdős Szabolcs, az Ecostat közgazdasági elemzések osztályának vezetője ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ezáltal olyan pénzügyminiszternek kell a költségvetést elfogadtatnia, aki annak előkészítésében egyáltalán nem vett részt.
Mindhárom név jól cseng
Draskovics Tibor egy nehéz költségvetési helyzetben szilárdította meg tekintélyét mind a nemzetközi befektető, mind az Európai Unió Bizottsága előtt - véli Bartha Attila. A kutatók egyetértenek abban, hogy a jelenlegi pénzügyminiszter helyett felvetett Surányi György és Bokros Lajos neve egyaránt széleskörű nemzetközi elismertséggel bír, mindhárom személyt a stabilitásorientált politika követőjeként tartják számon. A pénz és tőkepiacokat ugyancsak megnyugtathatja az, hogy egyikük sem pártpolitikusként irányítaná a fiskálispolitikát.
A kutatók egyetértenek abban is, hogy mindhárom személy tartaná a költségvetés makroszámait, sem az államháztartási hiányt, sem az inflációt nem engednék elszállni. Erre egyébiránt predesztinálja őket, hogy igencsak szűk a gazdaságpolitikai mozgástér, - a hasonló szakmai attitűd mellett - ezért sem lehet érdemi különbségeket vázolni a jelöltek által várhatóan követendő irányvonalak között.
Surányi - Járai feszültségek
Bokros és Surányi közötti különbségként azonban mindketten megemlítették, hogy változhat a jegybank és a pénzügyi kormányzat viszonya. Surányi György több esetben fogalmazott meg kritikát a jegybank vezetésével, az általuk követett monetáris politikával kapcsolatban - emlékeztetett Erdős Szabolcs. Bartha Attila szerint Surányi kinevezése esetén a jelenleg a körülményekhez képest harmonikusnak mondható viszony valószínűleg kevésbé lenne zökkenőmentes, amiben nem csak szakmai, hanem személyi feszültségek is szerepet játszhatnak.

