Mégis inog Draskovics széke?

2004.08.30. 08:45
Holnapig kell a Pénzügyminisztériumnak a kormány elé terjesztenie a jövő évi költségvetés tervezetét. A számokat 22 ezer 40 milliárd forintos nominális GDP-adat figyelembevételével tervezik. Közben a PM-ben Draskovics Tibor közelgő leváltásáról szóló pletyka terjed.
Egyelőre kevés érdemi információ szivárgott ki arról, hogyan alakul át a 2005-ös költségvetés tervezete a kormányváltást követően. A legfontosabb sarokszámok valószínűleg maradnak, így 4,1 százalékos deficit alapulvételével formálódik a tervezet. A Világgazdaság megtudta, hogy jövőre 22 ezer 40 milliárd forintos nominális GDP-vel készülnek a számítások. Kissé csökkent az idei GDP-adat is, amit 40 milliárd forinttal korrigáltak lefelé a korábban közölt 20 ezer 380 milliárd forintról.

Egy biztos: a PM-ben megfeszített munka folyik a büdzsétervezet előkészítésére. Veres János politikai államtitkár például éppen erre hivatkozva mondta le szombati tervezett felszólalását a közgazdász-vándorgyűlés zárónapján, és a prezentációt tartó PM-es szakértők is feltűnő gyorsasággal hagyták el az egri konferencia helyszínét. Munkájukat egyébként nehezíti, hogy a költségvetés mellett az adótörvények előkészítése sem a szokásos menetrend szerint halad.

A pletyka szerint távozik a pénzügyminiszter

Közben a pénzügyi tárcánál elterjedt az a híresztelés, miszerint mégsem maradhat sokáig a miniszteri bársonyszékben Draskovics Tibor. A pletyka egy olyan forgatókönyvet emleget, mely szerint Draskovics 2-3 héten belül elismerné, hogy a költségvetés idei tervezett hiánya nem tartható 5 százalék alatt, majd pedig lemond. Erre azért van szükség - legalábbis a pletyka szerint -, mert az új miniszterelnök tiszta lappal kíván indulni, és nem vállalja fel a hiánycél feladásának körvonalazódó kötelességét. Hogy létezne ilyen forgatókönyv Draskovics leváltására, kategorikusan cáfolták a tárca lapunk által megkérdezett tisztségviselői, és a miniszter elmúlt napokban tett beszédei, felszólalásai sem erre utalnak.