János, Pál
17 °C
31 °C

Finisben a Dunaferr-privatizáció

2004.02.02. 12:56
A tárgyaló felek szinte mindenben konszenzusra jutottak, így már februárban aláírhatják a szerződést.
Februárban aláírhatják a Dunaferr privatizációjáról szóló szerződést. Az Indexhez eljuttatott közlemény szerint eredményesen, a tervezett ütemben haladnak a szerződéskötési tárgyalások az ÁPV Rt. És a Donbasz-Duferco konzorcium között.

A tárgyaló felek szinte mindenben konszenzusra jutottak, így minden esély megvan arra, hogy az ÁPV Rt. Igazgatósága következő, február 5-ei ülésén jóváhagyja a tranzakciót lezáró Részvényértékesítési és Befektetési Megállapodás tervezetét.

Az februári aláírás, vagyis a tranzakció befejeződésének feltétele a hitelező bankokkal folytatott tárgyalások eredményes lezárása is, ezt követi majd a tulajdonosváltás technikai lebonyolítása.

Mint az Index korábban megírta, az ÁPV Rt. december 23-án érvényesnek és eredményesnek nyilvánította a Dunaferr privatizációs pályázatát. Nyertese az ukrán-svájci Donbasz-Duferco lett. A vállalat 440 millió forintért vásárolhatja meg a Dunaferr többségi részvénycsomagját.

Évi 1,6-1,8 millió tonnás termelői kapacitásával a Dunaferr Rt. az ország legnagyobb acélipari társasága. Egyik fő vonzerejét az adja az érdeklődők szemében, hogy jövő májustól uniós piacon termelő társaságnak számít.

A nyertes ajánlattevő a legmagasabb foglalkoztatási kötelezettséget vállalta, öt évig a jelenlegi munkavállalói létszámot megtartja. A tranzakció összértéke, beleértve a tőkeemelést, a beruházási, kistérségi-fejlesztési, illetve a munkakörülmények javítására vonatkozó vállalásokat, valamint a vételárat, a következő öt évben várhatóan közel százmilliárd forintot tesz ki - tájékoztatta az Indexet az ÁPV Rt.