Visszalépés az adócsomagban?

2005.12.19. 09:54
Elfogadhatatlan és technológiai visszalépést jelent az a törvénymódosítás, amely kizárná az elektronikus aláírást a kötelezővé váló adó- és járulékbevallások elektronikus úton történő teljesítéséből - figyelmeztetett a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség.
A szövetség ezt a véleményét a szakminisztereknek, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának, az országgyűlési képviselőknek, a szakbizottságnak, illetve a frakciók vezetőinek eljuttatott levelében fejtette ki. Ha a törvénymódosítást a jelenlegi formájában fogadja el az Országgyűlés, a szövetség az Alkotmánybírósághoz, a Gazdasági Versenyhivatalhoz, az Európai Unió intézményeihez fordul jogorvoslati kérelemmel.

Csak a kormányportálon lehetne

A tiltakozásnak az ad aktualitást, hogy zárószavazásra vár az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról és módosításáról, valamint egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat. A tervezet szerint Magyarország legnagyobb adózói kizárólagosan, a ma már biztonságosnak nem tekinthető jelszavas módszerrel nyújthatnák be járulékbevallásukat a kormányzati portálon keresztül.

A tervezet a szövetség szerint indokolatlan technológiai visszalépés, elfogadása lehetetlenné tenné az elektronikus aláírás közigazgatási felhasználását. A levél szerint kidobásra kerülne az APEH-nél az elektronikus aláírással hitelesített dokumentumok feldolgozására szolgáló rendszer, holott az több százmillió forintba került. Ez a rendszer és a tudás rendelkezésre áll, a tízezer legnagyobb hazai adózón kívül képes újabb adózók elektronikus bevallásának kezelésére is.

A jogbiztonságot veszélyezteti

A nyílt levél aláírói azt is kiemelik: a törvény elfogadása a jogbiztonságot is veszélyeztető technológiai visszalépést jelentene. Az adózók szerint nem tekinthető biztonságosnak a kormányzati ügyfélkapun keresztül történő jelszavas adóbevallás-benyújtás.

A bevallás technikai lebonyolítása is nehézkes lenne, hiszen a törvényjavaslat szerint az ötvenezer legnagyobb adózónak kellene jövőre interneten keresztül benyújtania az adóbevallásokat, és havonta adatokat szolgáltatnia a foglalkoztatottakról. A levél aláírói úgy érzik: "elfogadásra váró javaslat napjaink legkorszerűbb elektronikus ügyviteli technológiájának, az elektronikus aláírásnak a közigazgatási felhasználását hosszútávra érdemben lehetetlenné tenné, a piaci szereplők és az elektronikus aláírás piacának megfojtását eredményezné".