Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kivonul az easyJet?

2005.11.09. 16:28
A Budapest Airport szerint a régióban a Ferihegy-1 tarifái a legolcsóbbak, az easyJet mégis drasztikus járatritkítást fontolgat a már tavasszal is kifogásolt mértékű illetékek miatt. Közben a légiirányítás átalakítása miatt sztrájkolni készül három szakszervezet.
Az easyJet Európa vezető diszkont légitársasága szerdán bejelentette, hogy fontolóra veszi budapesti járatai számának jelentős csökkentését, a Budapest Airport által üzemeltetett Ferihegy 1 repülőtér "elképesztő mértékű díjai miatt". Az easyJet üdvözölte az 1-es terminál diszkont légitársaságok számára történő fejlesztését, azonban nem tud egyetérteni a diszkont társaságokat sújtó, a terminál Budapest Airport általi túlzott átalakítását fedező rendkívüli mértékű terhekkel - írta az MTI.

Az easyJet, Európa egyik legnagyobb diszkont légitársasága, jelenleg napi hét járatot indít Magyarországról hat városba (az Egyesült Királyságban: a londoni Luton és Gatwick repülőterekre, Bristolba és Newcastle-be; Németországban: Berlinbe, Dortmundba; Svájcban: Genfbe), illetve a légitársaság a második legnagyobb utasszállító a budapesti Ferihegy repülőtér 1-es terminálján megforduló társaságok körében.

Az easyJet az idén már otthagyott egy repülőteret, Zürichbe a magasnak ítélt illetékek miatt már nem indít járatokat a társaság. A cég már májusban jelezte: indokolatlanul drágának tartja az egyes terminál akkor még csak bevezetni tervezett tarifáit, és az akkori elégedetlenkedésből több másik társaság is kivette részét. A diszkont társaságok elsősorban arra hivatkoztak, hogy egy "szokásos" repülőtérhez képest Ferihegy összehasonlíthatatlanul kevesebb szolgáltatást nyújt és kicsi. A fapadosok áremeléssel is fenyegettek, de végül győzött a reptér, és a felújítást előtti 3,50 euró/utas helyett a társaságok "benyelték" a 9,15 eurós illetéket. Tény, hogy ezen abban az értelemben mindenki spórolt, hogy a kifejezetten a fapadosoknak szánt 1-es terminál megnyitása előtt a 2/B-n az ottani magasabb illetéket, 13,35 euró kellett fizetniük. Az easyJet már májusban azt jelezte, megfontolja, kivonul-e a magyar a piacról.

A reptér szerint nem magas az illeték

Ferihegy 1 a legolcsóbb reptér Közép-Európában - jelentette ki az Indexnek Fórika Ibolya, a Budapest Airport Rt. kommunikációs igazgatója. A reptéri illeték Prágában 15, Bécsben 14, Ferihegy 1-en 9,15 euró utasonként -- emelte ki. A légitársaságok pénzügyi és gazdasági nehézségeiért nem a repülőterek a felelősek, s a válságok megoldáságban a légiközlekedés szereplői között konstruktív párbeszédre van szükség, nem olcsó retorikára - mondta a szóvivő. "Nem tudjuk elfogadni azt, hogy a légitársaságok az egymás közötti éles versenyben a repülőtereket hibáztatják saját pénzügyi veszteségeik miatt. A repülőtér-használati díjak egy átlagos repülőjegy 7 százalékát teszik ki. Az így beszedett díjak viszont a repterek legfontosabb bevételei, melyeket azonnal vissza kell fordítani a légikikötők fejlesztésébe" - hangsúlyozta Fórika Ibolya. Hozzátett: "sajnálnánk, ha az easyJet drasztikusan ritkítana, ez azonban nem a Budapest Airport hibája - ezt támasztja alá a Budapestről üzemelő több mint 50 légitársaság, a forgalom 30 százalékos bővülése".

Újabb sztrájk fenyeget

Alig, hogy az ősszel megállapodással zárultak a Budapest Airport és a sztrájkkal fenyegető repülőtéri szakszervezetek közötti tárgyalások, újabb munkabeszüntetés fenyegeti a repteret: ezúttal a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat három reprezentatív szakszervezete hozott létre sztrájkbizottságot, tíz napot adva a megegyezésre a HungaroControl vezetésével. Metes György, a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének elnöke az Indexnek elmondta, miközben folyamatban van a HungaroControl magáncégé átalakítása, sem a munkavállalók, sem a szakszervezetek nem kaptak kellő tájékoztatást arról, miért van szükség erre a lépésre. Metes kiemelte: az uniós előírások szerint a légiirányításnak állami kézben kell lennie, és a szolgálat nem lehet profitorientált. Ennek fényében nem értik, miért kéne gazdasági társasággá alakulnia a vállalatnak, egy ilyen lépés ráadásul a dolgozók közalkalmazotti státuszának elvesztésével járna. A szakszervezetek egyik követelése éppen ezért az, hogy ha az átalakulás megtörténne, kapjanak garanciát arra, hogy egy új kollektív szerződés a közalkalmazotti jogviszonyra jellemző módon rendezi a dolgozók helyzetét, egyebek között juttatásaikat, szabadságukat, felmondásuk módját.

A szakszervezetek indítványát a mai nap folyamán kapta kézhez a HungaroControl vezetése. Jelenleg tanulmányozzuk az abban foglalt kéréseket -- mondta az Indexnek Hackl Mónika szóvivő. Hangsúlyozta: a gazdasági társasági formában való működéssel kapcsolatban még nem döntött a kormány, a végleges döntés a közeljövőben várható. "Az új társasági formában való működéssel kapcsolatban, valamennyi a munkavállalókat érintő kérdésről időben és kellő alapossággal tájékoztattuk a mind a Közalkalmazotti Tanácsot, mind a szakszervezeteket, és valamennyi munkavállalót" -- tette hozzá a szóvivő.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!