Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Már nem igazán mernek hinni Magyarországnak

2007.06.13. 09:26
Megveregetik Magyarország vállát az Európai Bizottság ma nyilvánosságra kerülő értékelésében – jelentette a Financial Times (FT). Bár a Joaquín Almúnia pénzügyi biztos nevével fémjelzett dokumentum megfogalmazott kritikai észrevételeket is, az FT közöl olyan elemzői aggodalmakat, miszerint az unió túl engedékeny hazánkkal.

Magyarország betartotta az ígéretét, hogy a 10 százalék feletti GDP-arányos költségvetési hiányt elkezdi csökkenteni annak érdekében, hogy 2009-ig 3 százalék alá mérséklődjön – áll a lap szerint Almúnia jelentésében. A dokumentum úgy fogalmaz: nincs szükség további brüsszeli intézkedésekre, és elmúlt annak a veszélye, hogy az EU-alapok támogatásait büntetésként befagyasszák.

A Financial Times emlékeztet arra is, hogy a tavalyi 9,2 százalékos deficit 6-6,4 százalékra csökkenhet az idén, ami jóval a célként megjelölt 6,8 százalék alatt van. Ez megnyugtatta a befektetőket még akkor is, ha ezzel továbbra is Magyarország mondhatja magáénak az unió legmagasabb költségvetési hiányát.

Ugyanakkor a jelentésben Almúnia arra is figyelmeztet, hogy a magyar közpénzügyek továbbra is törékenyek, és a 2009-re vonatkozó 3 százalékos cél teljesülését bizonytalanság övezi. Az ország továbbra is szoros megfigyelés alatt áll, főként a múltbeli, Brüsszelt félrevezető magatartása miatt.

Ennek ellenére Papp Zsolt, az ABN Amro londoni elemzője aggódik, hogy Almúnia túlságosan is támogató a kormányzati erőfeszítésekkel kapcsolatban, és szem elől téveszti Magyarországot. Az elemzők emlékeztetnek arra is: a költségvetés helyzetének további javítása azoktól az FT szerint fájdalmas reformoktól függ, amelyeket a kormány az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer és az állami adminisztráció területen kísérel meg végrehajtani.