Jövőre már nőhetnek a bérek

2007.06.25. 13:13
Az első negyedévben 7 százalékos volt a reálbérek visszaesése, jövőre viszont, ha lassan is, újra emelkedhet az életszínvonal az Ecostat előrejelzése szerint. A gazdaságkutató intézet az idei 2,7 százalék után jövőre 3,2 százalékos GDP-bővüléssel számol. Az inflációt az év egészére 7,5 százalékosnak, a költségvetés hiányát 6,2 százalékosnak várják.

A múlt évben megkezdett stabilizáció eredményeként a hiány csökkentésének terve sikeresen végigvihető, 2007-ben a tervezettnél kedvezőbb egyenleggel zárhat az államháztartás. A 6,8 százalékosra tervezett deficit 6,2 százalékra csökkenhet – áll az Ecostatnak az első két negyedév folyamatait összesítő elemzésében. A gazdaságkutató intézet szerint a költségvetés bevételi oldala stabil és a várakozásokon felül alakul, köszönhetően a gazdaság fehéredésének is. A 6,2 százalékos hiány a pénzügyminisztérium legutóbbi, 6,4 százalékra módosított várakozásánál is alacsonyabb.

Hanyatlott a termelés és az életszínvonal

2007 első negyedévében a bruttó hazai termék 2,7 százalékkal bővült, az Ecostat éves szinten is ehhez közeli teljesítménnyel számol. 2008-ban a gazdaság fokozatosan gyorsuló pályára állhat, az intézet szerint a GDP 3,2 százalékkal bővül. Jövőre a külpiaci kereslet valamelyest mérséklődik, de a lakossági fogyasztás élénkülése és a beruházások szolid növekedése az ideinél kissé gyorsabb növekedést alapozhat meg.

A költségvetés 6,2 százalékos inflációval számolt 2007-re. A Pénzügyminisztérium májusi elemzése ennél magasabb, 7 százalék körüli inflációt vár. Az Ecostat prognózisa szerint 2007-ben a fogyasztói árak éves növekedése eléri a 7,5 százalékot, a decemberi fogyasztói árindex 5-6 százalék közötti lesz. Az inflációs prognózisok teljesülésében a lakossági fogyasztás és a bérkiáramlás alakulása lesz a döntő. 2008-ban a fogyasztói árak növekedésének üteme 3-4 százalék közé mérséklődik.

A bruttó átlagkeresetek nemzetgazdasági szinten 7,1 százalékkal nőttek, az elvonások hatására a nettó keresetek csupán 0,3 százalékkal emelkedtek. A fogyasztói árindex 8,5 százalékkal nőtt, együttes hatásként a reálkeresetek az első három hónapban 7 százalékkal maradtak el a tavalyitól. Az életszínvonal visszaesése az év végéig már mérséklődik, a bruttó-nettó keresetek növekedési üteme közötti különbség az év második felében csökken. 2008-ra az Ecostat azzal számol, hogy a reálkeresetek emelkednek, a lakossági fogyasztás pedig az idei alacsony bázishoz képest 1,3 százalékkal növekedhet.

Optimistábbak a cégek

2007 első félévében a hazai gazdaság kiemelt fontosságú vállalatcsoportjainál az üzleti bizalom fokozatosan javult – áll a jelentésben. A nagy-, valamint a kis- és középvállalatok előrejelzései a korábbinál bizakodóbb várakozásokat tükröznek. A gazdasági bizalmi indexek 2006 szeptembere óta javulnak, a tavalyi év középi mélypontot követően a konjunktúraindexek fokozatosan emelkednek, a nagyvállalatoké erőteljesen, a kis-és középvállalatoké kisebb mértékben. A kis- és középvállalatok szerényebb bizalomerősödését az magyarázza, hogy idén mérsékelt lesz a lakossági fogyasztás szerepe a keresletben.