Olivér
1 °C
5 °C

Válságba kerülhet az egri borászat és szőlőtermelés

2006.08.06. 14:53
A Varga Pincészet tulajdonosa szerint általános válsághoz vezethet az egri borvidéken, hogy a termelők nem kapták meg még a tavaly leadott szőlőért járó fizetséget sem. A hegyközség elnöke szerint csak az Egervin nem fizetett.

Varga Péter, a Varga Pincészet tulajdonosa szerint ebben a helyzetben az állami szabályozás módosításával lehetne megvédeni a termelőket, oly módon, hogy az a feldolgozó, aki nem fizeti ki a termelőket, ne kaphassa meg a bor értékesítéséhez szükséges származási bizonyítványt.

Nincs szankció

A borász cége 60 hektárnyi szőlővel rendelkezik az egri borvidéken. Elmondta, a jelenlegi helyzetben a gazdák egy része azt tervezi, hogy felhagy a szőlőtermeléssel, így az egri borvidék lehet az első, amely komoly válságba kerül. Varga Péter felhívta a figyelmet arra: az agrárrendtartásról szóló törvény jelenleg is kimondja, hogy a késztermék értékesítését követő harminc napon belül ki kell fizetni az alapanyagot szolgáltató termelőket. Ugyanakkor a jogszabály semmilyen szankciót nem tartalmaz.

A Varga Pincészet egyébként évente mintegy 10 millió palack bort és pezsgőt értékesít. A cég árbevétele az elmúlt évben elérte a 2,5 milliárd forintot, az idei üzleti tervben pedig 2,8 milliárd forint szerepel.

Csak az Egervin nem fizetett?

Az Egri Borvidéki Hegyközségi Tanács információi szerint csupán egy, az Egervin Rt.-hez kötődő termelői csoport nem kapta meg a tavalyi szőlő ellenértékét, ők pedig a gazdák mindössze 20 százalékát képviselik - nyilatkozta az MTI-nek Varsányi Lajos, a tanács elnöke.

Varsányi értesülése szerint a termelői csoport a halasztott fizetésről megállapodást kötött az Egervin Rt.-vel. Megjegyezte, hogy a két fél által kötött megállapodás esetében a hegyközségeknek nincs mit tenniük. Ilyen körülmények között még a törvényi szabályozás megváltoztatása esetén sem tarthatnák vissza a származási bizonyítványt.

Varsányi Lajos úgy tudja, hogy a többi borászat rendezte a tavalyi szőlő árát. Az egri borvidéken egyébként 5.800 hektáron mintegy 11 ezer gazdálkodó foglalkozik szőlőtermeléssel.