Mária
-7 °C
3 °C

Egyiptomba csak különös körültekintéssel

2005.07.26. 08:06
Úgy tűnik, a magyar turisták elszántabbak európai társaiknál, mivel eddig igen kevesen mondták le tervezett egyiptomi nyaralásukat, s hazajönni sem akarnak idő előtt.
A Külügyminisztérium egyelőre nem tervezi, hogy a nem javasolt utazási helyszínek közé sorolja Egyiptomot. Egyrészt azért, mert az uniós tagorszá-gok sem készülnek erre egységesen, másrészt a kairói magyar nagykövetség sem tervezi, hogy ilyen ajánlást adjon a külügyi tárcának - tudta meg a Napi Gazdaság minisztériumnál. Jelenleg ebben a kategóriában tizennégy állam szerepel, s ezekbe az országokba a hazai utazási irodák nem is szerveznek utakat – mondta el Molnár Gabriella, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.

Azért el lehet jutni

Gál Pál Zoltán, az IBUSZ Utazási Irodák Kft. vezérigazgatója szerint ezekbe az országokba is el lehet jutni utazási iroda segítségével. A jegyvásárláshoz nyújtott segítség miatt azonban az út még nem számít majd szervezettnek. A cégnek tehát nincs tour operátori felelőssége.

A Külügyminisztérium egy második, enyhébb kategóriát is alkotott, itt olyan államok és térségek találhatóak, ahová különös körültekintéssel kell készülnie a turistáknak. Ennek oka lehet például, hogy az adott területen járványveszély van vagy a konzuli szolgálat a magyar állampolgárok konzuli védelmét valamely okból egyáltalán nem vagy csak rendkívüli nehézségek árán képes ellátni. Ezekbe az országokba viszont már sok esetben charterjáratokat is üzemeltetnek a magyar utazási cégek, hiszen van, hogy csak egy ország egy bizonyos régiója szerepel a listán.

Egyiptom már a mostani terrortámadás előtt is rajta volt a listán. Az egyiptomi terrortámadás kapcsán egyébként úgy tűnik, a magyar turisták bizakodóbbak, mint európai társaik. Számos hírforrás szerint ugyanis az európai utazók tömegesen mondják le egyiptomi nyaralásukat, ezzel szemben Radics Lajos, a Medina Tours értékesítési vezetője arról beszélt, hogy csak néhány telefont kaptak arról, hogy módosítani akarják az utazás időpontját, de nem mondták le a nyaralást.

Módosításra egyébként ugyanúgy van lehetőség, mint eddig. Ezzel együtt Gál Pál Zoltán szerint a nagyon kedvelt utazási helyek és központok annyira keresettek, hogy a kezdeti pánikot követően hamarosan újra jelentős számú turista jelentkezik majd az ide irányuló utakra.