Szigroúbb lesz az élelmiszerbiztonság

2008.03.27. 07:33
Az Európai Unió leginkább centralizált élelmiszerbiztonsági szervezete jön létre.

Akár egy egész napi bevételt is elveszíthet az az élelmiszerkereskedő, aki fennakad az új, egységes élelmiszerbiztonsági szervezet szűrőjén - jelentette be Gráf József földművelési és mezőgazdasági miniszter, aki az új élelmiszerbiztonsági törvény értelmében a szervezet élén áll majd.

Az élelmiszerlánc felügyeletéről szóló törvény várhatóan még az első félévben hatályba lép, az új jogszabály négy másikat vált fel, amelyek eddig az élelmiszerbiztonságot szavatolták Magyarországon. Az új szervezet a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MSZH) keretein belül alakul meg, összesen mintegy 2500 alkalmazottal.

A szervezet hagyományos értelemben vett fogyasztóvédelemmel, vagyis a vásárlók megkárosításának vizsgálatával nem foglalkozik, viszont hozzá tartozik majd az élelmiszerbiztonság minden lépcsője, a "szántóföldtől az asztalig". Feladatai közé tartozik a mező- és az élelmiszer-gazdaságban működő feketegazdaság elleni fellépés is.

Gráf József nem tudta megmondani, mekkora költségvetéssel működik majd az új szervezet, ellenben kijelentette: az emberi egészség és az élelmiszerbiztonság minden pénzt megér. Bár a szervezet önálló jogosítványokkal rendelkezik, szervezetileg az MSZH részét képezi, ezért nem is lesz elkülönített költségvetése. A tervek szerint a büntetéseket - a munkaügyi ellenőrzésekhez hasonlóan - nyilvánosságra hozzák majd, a szankciók mértékének megállapítása ugyanakkor árbevétel-arányosan történik.

Egy nagyobb áruház esetében a napi bevétel bevonása már jelentős összegre rúghat, de a szervezet akár be is zárathatja az élelmiszerbiztonsági kritériumokat nem tejesítő üzleteket. Az Európai Unió leginkább centralizált élelmiszerbiztonsági szervezete jön létre, ebben Magyarország az első.