Elvárják, hogy fizess vagy nyilatkozz

2007.03.30. 19:26
Nem új adónemként vezetik be, nem is lesz kötelező, de lesz elvárt adó. A Pénzügyminisztérium pénteken benyújtott javaslata szerint a veszteséges cégek választhatnak, hogy fizetnek vagy nyilatkoznak. Ha nyilatkoznak, és az APEH ellenőrzésbe kezd, már megfordul a bizonyítási teher. A vállalkozásnak kell igazolnia, hogy egyes beszerzései tényleg feltétlenül szükségesek voltak-e.

Kóka is jóllakott, a káposztából is maradhat valami. Ez a lényege a Pénzügyminisztérium javaslatának, amelyet pénteken nyújtott be azután, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az elvárt adóról szóló törvényt. A tárca várakozásai szerint a tervezett 30 helyett 10-15 milliárd forint folyhat be a második félévben az új szabályozás révén.

Lett is adó, meg nem is

Kóka János gazdasági miniszter kedden még azt jelentette be: tárcája és a PM szakértői olyan javaslatot terjesztenek közösen a kormány elé, amelyben a veszteséget kimutatót vállalkozásoknak adófizetési kötelezettsége nem, csak részletesebb bevallási teendője lett volna.


Nyilatkozat egyéni vállalkozóknak!

Ehhez képest végül más döntés született, igaz, Veres János pénzügyminiszter a szerdai szóvivői tájékoztatón már jelezte, vegyes megoldás várható. A pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint a veszteséget kimutató vállalkozások választhatnak: vagy fizetik az immár nem is elvárt adót, vagy kitöltik a részletes, jogilag bevallásnak tűnő nyilatkozatot. Ennek alapján pedig az APEH eldönti, elég gyanúsak-e az érintettek az ellenőrzéshez. (Az eredeti, alkotmányellenes törvény új adónemként határozta meg az elvárt adót. A mostani javaslat alapján nem új adónemről van szó, hanem arról, hogy van egy elvárt adóalapszint, amely után ki-ki az egyébként rá vonatkozó adót – társas vállalkozások a társasági, egyéni vállalkozók a személyi jövedelemadót – köteles megfizetni.)

Egyező mechanizmusok

Az új törvényjavaslatban a mód, ahogy a korrigált bevételt elérik, változott az eredeti megoldáshoz képest. A lényeg továbbra is az, hogy a szabályozás azokra a vállalkozásokra vonatkozik, amelyek adóalapja nem éri el a korrigált eredmény – a meghatározott kiadásokkal csökkentett bevétel – két százalékát. Ha így van, a cég, illetve az egyéni vállalkozó választhat: vagy a kétszázalékos, minimumnak tekintett eredmény után fizeti az adót, vagy benyújtja a speciális nyilatkozatot, amely alapján az APEH már könnyebben mérlegelheti, hogy a veszteség kimutatását megalapozottnak tartja-e.


Nyilatkozat társas vállalkozásoknak!

A törvényjavaslat szövege szerint "az adóhatóság a bevallást kiegészítő nyomtatvány adatait feldolgozza, és kockázatelemző program alapján, számítógépes úton egyes adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére választja ki azokat az adózókat, amelyeknél (akiknél) alapos okkal feltehető, hogy a vállalkozási tevékenység kimutatott eredménye a bevételek eltitkolásának vagy szabálytalan költségelszámolásnak a következménye". Itt a bizonyítási teher már az adózót, nem a hatóságot terheli. Amennyiben az adózó "az ellenőrzés során az adóhatóság által kétségbe vont gazdasági események valódiságát és megtörténtét, illetőleg azt, hogy a költségek (ráfordítások) ténylegesen a vállalkozás érdekében merültek fel, az adózó jelentős számban és mértékben nem tudja bizonyítani", az APEH becslést alkalmazhat a tényleges bevételt illetően, ez alapján vethet ki adót.

Megúszhatják az alkotmányellenességet

Bár ez utóbbi megoldás a bizonyítási teher megfordítását, a hatóságról az ügyfélre hárítását jelenti, a szabályozásnak mégis ez az egyik olyan pontja, amely alapján a kormány azt várja, a korábban alkotmányellenesnek bizonyult törvénnyel kapcsolatos aggályok nem merülnek fel. Az Ab egyik alapvető kifogása az volt a korábbi elvárt adóval kapcsolatban, hogy a szabályozás szerint azt mindenkinek meg kellett volna fizetnie. A törvény nem adott lehetőséget az adózónak annak bizonyítására, hogy ténylegesen, a gazdasági körülményekkel is indokolhatóan veszteséges a működése.

A tervezet kiküszöböli a korábbi alkotmányossági aggályokat, mondta az Indexnek Vámosi Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adóigazgatója. Véleménye szerint nem merül már fel az új javaslattal kapcsolatban az Ab azon kifogása sem, hogy mivel a társasági adó jövedelem típusú, csak a jövedelmet terhelheti. Ezen a korrigált bevétel megállapításához előírt számítási mód változtatásával segített a PM.

Fel kellett lépni

A korábban az APEH elnökhelyetteseként dolgozó szakértő szerint miközben a százezres nagyságrendű, éveken át veszteséget kimutató vállalkozói körrel szemben indokolt volt felvennie az államnak a kesztyűt, és a mostani javaslat is egyike a gazdaság kifehérítésére irányuló lépéseknek, ez a megoldás jelentős terheket ró az APEH-re. Az adóhivatalnak már az is komoly erőfeszítést jelent, hogy a törvény szerint 30 napon belül kell válaszolnia a beérkező új típusú nyilatkozatokra, eldöntve azt, hogy kíván ellenőrzést folytatni. Ha igen, azt egy éven belül kell eszközölnie.

Vámosi Nagy Szabolcs szerint ez azt jelenti, hogy az APEH-nek vagy létszámfejlesztésre van szüksége, vagy más, nagyobb eredménnyel kecsegtető feladatoktól kell elvonnia energiát ahhoz, hogy teljesíteni tudjon. Az ellenőrzésbe vontak száma attól függ, hogyan állítják be annak a szűrőprogramnak a keresőit, amely kiválasztja, a nyilatkozatok alapján kit érdemes közelebbről szemügyre venni.

Négyezer ember kéne

Ha abból indulunk ki, hogy a PM félbevágta az elvárt adóból tervezett bevételt, egyszerűsítéssel élve tekintsük úgy, hogy a célba vett vállalkozói kör felétől várnak bevallást, felétől befizetést. A PM adatai szerint 315 ezer társas vállalkozásból 118 ezer veszteséges, 16 ezer pedig nullás. 321 ezer egyéni vállalkozóból pedig 210 ezer nem fizet adót.

Azaz: a várható nyilatkozatok száma 172 ezer. Az adóhatóság működését, az ellenőrzések menetét ismerő forrásunk szerint a nyilatkozat alapján szükséges ellenőrzés legalább három munkanapig tart, és a korrupció elleni szabályok értelmében két revizort igényel. Ha egy évben a munkanapok számát erős túlzással 240-nek vesszük, akkor egy páros egy év alatt nyolcvan vállalkozást ellenőrizhet. Azaz ahhoz, hogy mind a 172 ezren sorra kerüljenek, 2150 páros, összesen 4300 ember munkájára lenne szükség.