Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Bátorító konzultáció az Új Magyarországról

2006.09.12. 15:01
A legizgalmasabb és a legbátorítóbb konzultációnak nevezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a Magyar Tudományos Akadémiával az Új Magyarország fejlesztési tervről folytatott egyeztetését. A foglalkoztatás, a foglalkoztathatóság és a növekedés az, amellyel az ország kihúzhatja magát a következő években a mostani relatív lemaradottságából

A kormányfő a Magyar Tudományos Akadémia Vizi E. Szilveszterrel, az MTA elnökével és Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztossal közösen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "Szokatlanul lelkesítő volt ez a konzultáció, amit folytattunk, és a konzultációt megelőző szakmai egyeztetés az Akadémiával." Hozzátette: a konzultáció szakmai színvonala messze kimagaslik abból a körből, amit a társadalmi egyeztetés folyamatában tapasztalt a kormány.

Nemzeti vízió

A miniszterelnök kiemelte: a fejlesztési tervről szóló viták eddigi tapasztalatai alapján a kormány a szeptember 30-ig elkészítendő végleges tervezetben "érdemben fogja figyelembe venni a vitákban elhangzottakat". Mint megjegyezte, valójában a fejlesztéspolitikai program elfogadása arról szól, hogy Magyarország a nyolcvanas évek óta először rendelkezzen nemzeti vízióval a maga jövőjére vonatkozóan, és a vízió mögött érdemi, fejlesztési és szerkezeti javaslatok, programok húzódjanak meg.

Nem kettő-három-négy év az, amiről itt most tanácskozunk, hanem nagyjából a következő tíz-tizenöt év - mondta a kormányfő. Gyurcsány Ferenc közölte azt is: a vélemények szerint a kormány által létrehozott fejlesztéspolitikai intézményrendszer sikeresen képes ágazati, területi és szakmai megfontolásokat integrálni.

Kihúzhatja magát

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos azt mondta: a kormány régóta együttműködik az Akadémiával, a fejlesztési tervről pedig rendszeresen megkérdezték az MTA egyes szakértői csoportjait. Hangsúlyozta, az MTA markánsan kiállt azon véleménye mellett, hogy akkor lehet sikeres egy fejlesztési terv, ha tud választani a prioritások között, és ki tudja választani azt, ami az ország számára a legfontosabb. A foglalkoztatás, a foglalkoztathatóság és a növekedés az, amellyel az ország kihúzhatja magát a következő években a mostani relatív lemaradottságából - jelentette ki a kormánybiztos.

Mint kiemelte, az MTA arra hívta fel a kormány figyelmét, hogy a tudásalapú gazdaságra kell fordítani a fejlesztési források jelentős részét.

Brüsszeli nyelv

"Hatalmas kihívás előtt áll az ország, hiszen 2007 és 2013 között 22,4 milliárd eurót, 8-9000 milliárd forintnak megfelelő összeget szánhatunk fejlesztésre, de csak akkor, ha ezt pályázatokon elnyerjük" - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Vizi E.Szilveszter. Mint elmondta, az MTA, az akadémiai bizottságok és több száz kutató dolgozott együtt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel, véleményezte a tervet.

"Ezt az anyagot mi tulajdonképpen alkalmasnak tartjuk arra, hogy Brüsszelnek benyújtsuk. Ez az anyag ismeri a brüsszeli nyelvet, azaz eleget tud tenni azoknak a követelményeknek, amelyeket Európai Unió megkíván a tagországoktól" - mondta.