Árpád
3 °C
12 °C

Magyar erőművet építene az E.On

2006.11.28. 07:55
Megtette az első lépést a német E.On, hogy a régióban és Magyarországon új erőműveket építsen. A biztonsági gáztrolóért folyó versenyfutást múlt héten elbukó német energetikai konszern tőkét emelt hazai cégében és beadta a kérelmeket az energiahivatalhoz.

Cégbírósági adatok szerint a német E.On megtette az első, konkrét lépést a magyarországi erőműépítési terveit illetően. Az E.On Erőművek Termelő és Üzemeltető Kft.-ben ugyanis október utolsó napján 1,2 milliárd forint tőkeemelést hajtott végre az E.On Kraftwerke GmbH. A magyar leánycégnél nem kívánták kommentálni a lépést.

Gázüzemű lesz

A Magyar Energia Hivatalnál (MEH) azonban már a konkrét tervek is az asztalon vannak. Az E.On beadta az építési kérelmét, és a tervek szerint az erőművet Gönyűnél építenék fel – mondta el lapunknak Pataki István, a MEH elnökhelyettese. Ez egy 400 megawattos, gázüzemű egység lenne, amelynek építési kérelmével kapcsolatban még nem járt le a 120 napos elbírálási határidő, így az engedélyeket sem adták ki rá.

Az MEH-nél a Napi Gazdaságnak elmondták, hogy most dolgozzák ki, milyen feltételeket határozzanak meg a jóváhagyás érdekében. Hozzátették: kedvező fejlemény az E.On fejlesztési szándéka, ám egy bánatuk van, mégpedig a gázüzem, mert sokkal jobban örültek volna, ha más fűtőanyagot választottak volna.

Még egy épülhet

Elképzelhető, hogy nem ez az E.On egyetlen fejlesztési terve, hiszen két éve az E.On AG vezérigazgatója több erőmű lehetőségéről beszélt, és a Napi információi szerint másfél éve Mohács környéke is szóba került lehetséges helyszínként. Most az önkormányzatnál arról tájékoztatták lapunkat, hogy az E.Onnal van egy megállapodás, amelyben egy ugyancsak 400 megawattos erőmű építése szerepel, amelynek a helyszíne a mohácsi ipari parkban lenne.

Az általunk megkérdezett szakemberek a beruházás volumenével kapcsolatban úgy nyilatkoztak, hogy az 100–200 milliárd forint között lehet. Azért ilyen tág a határ, mert sok múlhat a fejlesztés helyszínén és körülményein.

Az E.On Hungária német anyavállalata korábban már többször jelezte, hogy a régióban, így Magyarországon is „szerény” erőművi érdekeltséggel rendelkezik, ezért előbb-utóbb szeretne ilyen létesítményeket létrehozni. Ezt a szándékot idén nyáron is megerősítették, amikor is hasonló indokra hivatkozva építési terveiket ecsetelték.

Felkapták Gönyüt

Igencsak felkapott hely lett a közelmúltban Gönyű, hiszen egy jelentős kikötőfejlesztést is terveznek a településen. A Napi úgy tudja, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vizsgálata miatt még nem kötött szerződést az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövizig) a győr-gönyűi országos közforgalmú kikötő infrastruktúrájának fejlesztésére kiírt közbeszerzésen nyertes konzorciummal.

Az eljáráson egyedüli érvényes ajánlatot tevő - mivel a többi öt konzorcium jelentkezését formai hiányosságok miatt érvénytelenítették -, a Vegyépszer Zrt., Betonút Zrt., Közgép Zrt., MÁV Hajdú Vasútépítő Kft. és Resonator Kft. alkotta konzorcium nettó 7,3 milliárd forintért vállalta a kivitelezést. Az NFÜ vizsgálatát indokolja, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság az eljárás miatt egyszer 5 millió, majd 8 millió forint bírsággal sújtotta az Éduköviziget. Így az igazgatóság még csak előszerződést kötött a konzorciummal.