Erősödő reklámhadjárat

2005.02.02. 08:57
A hazai cégek egyre többet költenek hirdetésekre. A távközlési cégek szórják a pénzt, de a gyógyszergyártók is költenek rendesen. A Westelről váltó T-Mobile növelte leginkább kiadásait.
A magyarországi reklámtorta tavaly 18 százalékkal gyarapodott, ez a 6,8 százalékos éves fogyasztói infláció mellett reálértéken 10,5 százalékos bővülést jelent - derül ki a Mediagnozis által számított listaáras költési adatokból. A Mediagnozis által figyelt médiumokban ugyanis a teljes költés 2004-ben meghaladta a 440 milliárd forintot a 2003-as 371 milliárd után.

Tizede a távközlés

Tavaly a hirdetések több mint egytizedét a távközlési, hét százalékát az autós, öt százalékát pedig a gyógyszergyártó cégek tették közzé. A legtöbbet hirdető piaci kategóriák csaknem mindegyike két számjegyű költésnövekedést produkált 2004-ben (ez alól kivétel a szeszesital- és a tisztítószerszegmens).

A legnagyobb dinamikát a tejipar és a távközlés cégei produkálták 59, illetve 45 százalékkal. A távközlési piacon a T-Mobile-ra váltó Westel költötte a legtöbbet 12,2 milliárd forintot, ez a 2003-as reklámbüdzséjének több mint másfélszerese. Versenytársai közül a Pannon GSM-nek sikerült tartani vele a tempót 10,7 milliárd forintos költségvetéssel, míg a Vodafone ”csupán" 7,9 milliárdot költött.

A vezetékes telefóniában is erősödött a hirdetési kedv: érkezett egy új szereplő (Tele2), a Matáv pedig 85 százalékkal növelve büdzséjét, 10,4 milliárd forint értékben tett közzé hirdetéseket 2004-ben. A Matávnál minden hónapban legalább 550 milliót költöttek, júniusban és decemberben pedig egymilliárd fölé kúszott a havi költés.

Jönnek a kozmetikumok

A céges élbolyban a távközlési és az FMCG-vállalatok (Unilever, Procter & Gamble, Reckitt Benckiser) mellett egy szépségápolási (L’Oréal), egy tejipari (Danone) és egy sörös cég (Brau Union) található. A Danone egy év alatt megduplázta reklámköltését, ezzel beemelte a tejtermékeket a tíz legtöbbet kommunikált termékkategóriába is.

Tavaly több új hirdető is megjelent a magyar piacon (például Tele2, Wizz Air, Easyjet, Lidl), de közülük csak a Tele2 és a Lidl költött számottevő összeget reklámra: az előbbi 1,8 milliárd, az utóbbi 888 millió forintot. Figyelembe véve, hogy a Lidl november elején nyitotta meg első szupermarketeit és csak pár nappal a kapunyitás előtt kezdett el klasszikus reklámokat közzétenni, ez az összeg komoly költési potenciált sejtet - véli a Mediagnozis.

Az újonnan megjelent márkák közül pedig - a T-Mobile-t leszámítva - az októberben megjelent Reggel (291 millió), valamint a Saturn (212 millió forint) kapta a legnagyobb médiatámogatást.