Árpád
-1 °C
9 °C

Eladják az Est.Taxi autóit

2003.07.24. 11:57
A május végén leállított Est.Taxi sorsa végképp megpecsételődött. A taxis cég autóit ugyanis egy csütörtökön megjelent hirdetés tanulsága szerint eladják. Az egy-két éves, átlagosan 54 ezer kilométert futott Citroenekért 2,2-2,9 millió forintot kell fizetni.
Eladják a május 29-én leállított Est.Taxi Citroen Xsara Picassóit. Az egykor százharminc gépjárművel üzemelő cég májusban még azt közölte, hogy a leállás csak átmeneti. Azonban már június 16-án bejelentette a Főtaxi: tárgyalnak egykori konkurensükkel százhúsz autó megvásárlásáról, csütörtökön pedig megjelent egy hirdetés, amely szerint 2001-ben és 2002-ben forgalomba helyezett Citroen Xsara Picassók eladók kedvezményes áron.

Már az ár tíz százalékáért elvihető

Telefonos érdeklődésünkre az egykori taxis vállalathoz hasonlóan Wallis-érdekeltségű W1 Autó egyik értékesítést végző munkatársa elmondta: a kínált autók valóban az Est.Taxi állományában tartoztak egykor. Az átlagosn 54 ezer kilométert futott Citroen Xsara Picasso 1.6l típusú gépkocsik kedvezményesen, 2 200 000 és 2 890 000 forint közötti árakon, akár hitel igénybevételével is megvehetők.

Az eladásra felkínált valamennyi gépkocsi alapfelszereltségébe beletartozik a taxivizsga, az érvényes műszaki vizsga, a fedélzeti komputer, a légkondicionáló, az elektromos ablakemelők, a központi zár, a kormányról vezérelhető rádiós magnó, a dupla légzsák és az ABS. Egy két és félmilliós autó már akár 250 ezer forintnyi készpénzért is elvihető, törlesztő részlete három évre havonta mintegy 73 ezer forint.

Szabadságon az ügyvezető

Szerettük volna megtudni, hogy egykori járműparkjának mekkora részét értékesíti az Est.Taxi, valamint azt is, hogy mekkora bevételre számítanak ebből, és a pénzt mire szánják. Azonban az értékesítési munkatárs, akivel sikerült beszélnünk, elmondta: csak Bartucz László ügyvezető nyilatkozhat, ő viszont jövő hétfőig szabadságon van.

Az Est.Taxi május utolsó napjaiban jelentette be: a vállalat május 29-től átmenetileg szünetelteti működését. A közlemény szerint nem váltak be a cég alapításakor megfogalmazott üzleti elképzeléseik, és a céget nem tudták nyereségesen üzemeltetni. A közleményben az állt, hogy az autópark és a személyzet fenntartásának költségei hosszú távon meghaladták az üzleti tervekben előirányozott mértéket.

A Főtaxi vitte volna az autókat

A sofőrökkel csütörtökön közölték: fizetett szabadságra mehetnek, amíg az új befektetőt meg nem találják. A társaságnál 160 főállású és hatvan-nyolcvan mellékállású sofőr dolgozott. Ugyanakkor a cég "csoportos elbocsátásra" készül, jelentették be ezzel egyidőben.

Egy neve elhallgatását kérő sofőr az Indexnek már akkor azt mondta: úgy tudja, hogy az autókat egy nagytétényi telepre vitték, ahol az autókat visszaalakítják és értékesítik. A telepen akkor azt közölték: az autók valóban ott állnak, de érintetlenek, az átalakításról nem hallottak.

Június közepén a Vegyépszer tulajdonában lévő, nem sokkal korábban tőkeemelése átesett Főtaxinál közölték: az Est 120 autójának megvásárlásáról tárgyalnak. A nagybani vételből azonban vélhetően nem lett semmi; erre utal legalábbis a csütörtökön megjelent hirdetés.