Gyurcsány: a legsúlyosabb konfliktussal fenyeget az EU-költségvetés

2005.11.30. 12:11
Konfliktusveszélyekre hívta fel a figyelmet Gyurcsány Ferenc szerdán Londonban megjelent nyilatkozatában arra az esetre, ha a gazdag nyugat-európai EU-tagok nem lesznek nagyvonalúak a szegényebb keleti tagállamokkal.

A magyar kormányfő a Financial Timesnak adott interjúban, az uniós költségvetés ügyében folyó vita kapcsán kijelentette: a nyugati EU-tagok a nagyvonalúság elmaradása esetén "a különböző európai térségek közötti lehetséges legsúlyosabb konfliktusokkal" lesznek kénytelenek szembenézni.

Gyurcsány Ferenc a brit üzleti napilapnak azt mondta, hogy Nagy-Britanniának - az EU soros elnökének - újra kellene gondolnia a Kelet-Európának szánt támogatások csökkentéséréről szóló, a 2007-2013-as költségvetés vitájának megoldása végett kidolgozott javaslatát.

Nem hivatalos londoni értesülések szerint Tony Blair brit miniszterelnök, aki a hét második felében Tallinnban és Budapesten tárgyal, a kelet-európai EU-tagállamok vezetőit jelentősen karcsúsított uniós költségvetés elfogadására próbálja rábírni a jelenlegi patthelyzet feloldása érdekében.

A londoni sajtó úgy tudja, hogy a brit elnökségi tervek között szerepel az új tagoknak szánt strukturális felzárkóztatási juttatások 10 százalékos lefaragása.

Kóka János gazdasági miniszter, aki előző nap részt vett a Brit Gyáriparos Szövetség (CBI) éves londoni konferenciáján, az MTI-nek azt mondta: azért nem lenne jó döntés az Európai Unióba újonnan belépett országcsoport uniós felzárkóztatási támogatásainak lefaragása, mert ez az a térség, amely képes az EU-t a versenyképességi pályára visszaállítani.

A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szóvivője kedden este - miután ismertté vált a négy közép-európai EU-ország vezetőinek a költségvetés ügyében Blairhez intézett közös levele - az MTI kérdésére kijelentette: a brit EU-elnökség "túl nagynak" tartja az unió következő költségvetésére júniusban előterjesztett tervezetet, és annál kisebb előirányzatot pártol. A brit elnökség még az uniós külügyminiszterek december 7-ei ülése előtt leteszi az asztalra saját költségvetési javaslatát - tette hozzá.

A szerdai Financial Times szerint jóllehet a brit tervezet még kidolgozás alatt áll, brüsszeli bizottsági illetékesek úgy tudják, hogy London az előző, luxemburgi elnökség által előterjesztett 871 milliárd eurós költségvetési javaslat 20-25 milliárd eurós csökkentését akarja; ennek fő eleme a kelet-európaiaknak nyújtandó térségi támogatások mintegy 10 százalékos visszafogása lenne.

Gyurcsány Ferenc a brit lapnak azt mondta: az Európai Unió stabilitását nem lehet magától értetődőnek tekinteni. "Ha elviselhetetlen különbség támad a különböző országok között, az nagyarányú elvándorláshoz vezet, ami a társadalmi stabilitást veszélyeztetné" - idézte a magyar miniszterelnököt a brit napilap.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: nem lenne helyénvaló, ha csak az EU nettó befizetői határoznák meg a költségvetést.

A Financial Times szerint kelet-európai kormányilletékesek elvetették Tony Blair azon érvelését, hogy csökkenthető a térségi támogatás, mert az új tagállamok még a 2004-2006-os költségvetésben nekik kiutalt, sokkal alacsonyabb támogatásokat sem használják fel teljesen.

Blair a lap szerint arra alapozta ezt az érvelést, hogy például Lengyelország a 2004-2006-os juttatásoknak eddig mindössze a 4,3 százalékát vette fel.

Lengyel illetékesek ugyanakkor azt mondták, hogy a juttatások "több mint 50 százalékának" felhasználására már odaítélték a szerződéseket. Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországon ez az arány 66 százalék, vagyis messze több "az eddig felvett 8,8 százaléknál" - írta a Financial Times.