Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Ki felel januártól az eurómilliárdokért?

2006.05.02. 08:19
Nem látszik biztosítottnak a folytonosság és még inkább bizonytalannak tűnik 2007-től a repülőrajt az EU-támogatások menedzselésében és koordinálásában. Az intézményrendszer szereplői egyelőre "béna kacsaként" várnak a döntésre.

A mielőbbi döntés azonban nagyon sürgős, hiszen a legtöbb fontos kérdésben mielőbb, már az idén lépni kell. A II. Nemzeti fejlesztési terv (II. NFT) intézményrendszerének kialakításához nyilvánvalóan szükség van az új kormányzati struktúra rögzítésére - mondta Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) elnöke.

Bár Szaló túlzásnak ítélte a "béna kacsa" jelzőt, nem cáfolta az elbizonytalanodás tényét, és csak találgatni tudta, mi lesz a hivatalával. A 2007. évi rajt biztosítható, ha a kormányzati struktúra átalakításával egyidejűleg döntés születik az intézményrendszerről. Ha nincs nagy átalakítás, a most is működő pályázati ablakok akár ez év szeptemberétől megnyithatók.

A fejlesztéspolitikai kabinet többször is kinyilvánította: az elvárás az, hogy Magyarország legfontosabb ügyeire összpontosítson a rendszer. Jelenleg több javaslat is van a jövőjét illetően, ám vitathatatlan, hogy amit az NFH végez, az a kormányzati munka egyik fő tengelye. A költségvetésen belül a negyedik legnagyobb fejezet fedi le a fejlesztéspolitikát, vagyis a kormányzaton belüli súlynövekedés - akár minisztériumként, akár kormányzati szervként - természetesnek fogható fel, hangsúlyozta az elnök.

Ágazati diktatúrák fogságában

Most kell ütni a vasat - érvelt Ágh Attila egyetemi tanár, a Magyarország 2015 államigazgatási reformprojekt vezetője. Maga is úgy ítéli meg, hogy sürgős a döntés. Szerinte az országot az bénítja meg, hogy ágazati diktatúrák uralják egészen a falvakig. A projekt szerzői döntésképesebb miniszterelnökben gondolkodnak, akit a fejlesztési munkában egy stratégiai titkárság segítene. Egyidejűleg egy fajsúlyos tárca, nagyobb - koordináló és egyúttal szankcionáló - kompetenciájú európai ügyi minisztérium felállítására tettek javaslatot. Idetartozna az EU-pénzek menedzselését és koordinálását végző Nemzeti Fejlesztési Hivatal, ezzel biztosítva lenne a folytonosság és a II. NFT-nél a 2007-es repülőrajt is.

A Nemzeti Fejlesztési Hivatal bázisára építve és azt kibővítve egy fejlesztési minisztérium létrehozására tette le személyes voksát a projekt társszerzője, Somogyvári István miniszteri biztos. Szerinte meg kell szüntetni az önálló hivatalokat, és mihamarabb döntést kell hozni az új struktúráról, mert az nem engedhető meg, hogy hetekre leálljanak az EU-pénzek menedzselését és koordinálását végző intézmények. Június 10-e körül várható a kormány megalakulása, addigra az új tárcastruktúrának is el kell készülnie - húzta alá a miniszteri biztos.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!