Gyurcsány szerint a hiány értünk van

2005.10.11. 16:43
A pénzügyminiszter a múlt héten már úgy nyilatkozott, lehetséges az euró 2010-es bevezetése a 2006-ra tervezett költségvetés által diktált ütemmel is, Gyurcsány Ferenc kedden külföldi újságírók előtt újra lebegtette a kérdést: a miniszterelnök szerint neki azt a társadalmi hatást is vizsgálnia kell, amivel a céldátum tartásához szükséges áldozatok járnak.
Magyarországnak nincs szüksége megszorító költségvetésre, mert a költségvetés és a közfinanaszírozás helyzete nem indokolja ezt, és az olyasféle költségvetés-csökkentések, amelyek az euró 2010-es bevezetéséhez szükségesek, árthatnak a gazdaságnak, írták hírügynökségek kedden, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a külföldi újságírók klubjában tartott tájékoztatója alapján.

Gyurcsány szerint az euróövezeti feltételek 2008-as teljesítéséhez - hogy 2010-ben be lehessen lépni az euróövezetbe - évente 300 milliárd forint költségvetési kiadáscsökkentésre lenne szükség, neki azonban számításba kell vennie a lehetséges, nagy társadalmi kárt, amit ilyen gyors kiigazítás okozhatna. "Az eurót be lehet vezetni 2010-ben, de mint miniszterelnöknek, nekem mást is meg kell fontolnom, a társadalmi hatást" - idézte a kormányfőt a Reuters.

A szabályoknak minket kell szolgálni

A legföljebb 3 százalékos államháztartási deficit euróövezeti szabálya olyasmi, aminek Magyarország és a magyarok javát kell szolgálnia, és nem lehet a gazdasági vezetés egyetlen célja. "A maastrichti feltételek vannak értünk, és nem mi vagyunk értük" - idézte Gyurcsány szavait a hírügynökség. Gyurcsány Ferenc cáfolta, hogy a jövő évi költségvetés tervezete választási célokat követne, szavai szerint ez egy fegyelmezett és ésszerű költségvetés.

Veres Brüsszelben is kiállt a hiánycsökkentés mellett
Magyarország képes lesz 2008-ra a szükséges 3%-os limit alá csökkenteni az államháztartás GDP-arányos hiányát, ami tehát elérhetővé teszi az euró 2010-es bevezethetőségét - jelentette ki a luxemburgi Ecofin-ülésen tartózkodó Veres János pénzügyminiszter a Reuters-nak adott interjújában. A pénzügyminiszter szerint a (nagymértékű) hiánycsökkentés nem fogja hátrányosan befolyásolni a magyar gazdasági növekedés ütemét, az továbbra is kedvező marad. (Portfolio.hu)

Folytatni kell a száz lépést

A Dow Jones hírügynökség szerint Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy "sohasem neveztem lehetetlennek a 2010-es dátumot", azonban valóban meg kell fontolni a társadalmi következményeket, és azt, hogy hiányoznak a források az infrastruktúra fejlesztésére. - A száz lépést folytatni kell, nagyobb és hosszabb lépésekkel - idézte a kormányfőt. Mindazonáltal "nem vonjuk kétségbe a maastrichti feltételek betartásának kötelezettségét", idézte szavait a hírügynökség.

A Dow Jones emlékeztetett, hogy a miniszterelnök korábban azt mondta, a kormány az év végéig eldönti, elhalasztja-e az eurócsatlakozás dátumát, és ettől a forint gyengült az elmúlt hetekben. "Nem láttam semmilyen gyors mozgást a forint árfolyamában. Amikor azt mondtuk, ideje ismét fontolóra venni az eurócsatlakozás legjobb időzítését, a forint igen fokozatosan elindult 250/euró felé, és azóta is ekörül van" - idézte most a kormányfőt a Dow Jones. Számomra nagyon fontos figyelni a piacot. Tudatosan küldök jeleket és értelmezem a piac válaszát - idézte Gyurcsányt a Dow Jones. Az alacsonyabb infláció nem szükségképpen az elsőrendű megfontolás a központi bank számára a további kamatcsökkentéshez, folytatta a miniszterelnök a hírügynökség szerint. "A monetáris tanács azt mondta, hogy elégedett az infláció irányzatával... és szeretné jobban figyelembe venni a befektetők hangulatát és a forint keresleti-kínálati viszonyait".

A miniszterelnök teljes mértékben támogatja a Budapest Airport Rt privatizálásának újrakezdését, írta végezetül a hírügynökség.