Miklós
-7 °C
2 °C

A magyarok nem ragaszkodnak a forinthoz

2001.12.20. 13:24
A magyar lakosságnak mindössze 5 százaléka kifejezetten euró-ellenes, miközben Nagy-Britanniában ez az arány 53, Svédországban 23 és Lengyelországban is 16 százalékos - derül ki a Gfk felméréséből. Az emberek 19 százaléka azonnal sutba dobná a forintot az európai valuta kedvéért, 50 százalékuk pedig a később történő átállást pártolja.
A magyar felnőtt lakosság több mint kétharmada szerint a forintot fel kellene váltania az eurónak, de a legtöbben úgy vélik, ennek nem a közeli jövőben kell bekövetkeznie.

Fontolva az euró felé

Az októberben készített Gfk-felmérés szerint nálunk 19 százalék pártolja a mihamarabbi váltást, a cseheknél 17, a lengyeleknél pedig 13 százalék. A svédek negyede támogatja a gyors átmenetet, a briteknek viszont mindössze 12 százaléka. Sokkal többen vannak, akik elvileg egyetértenek a nemzeti valuták megszüntetésével, de csakis hosszabb távon. Magyarországon a megkérdezettek 50 százaléka nyilatkozott úgy: támogatja a bevezetést, de nem a közeli jövőben. Csehországban 44, Lengyelországban 22 százalék vélekedett így, míg Svédországban 25, Nagy-Britanniában pedig 18 százalék.

A városiak jobban szeretnék

Mindez a GfK értékelése szerint azt mutatja, hogy a magyar közvélemény igen kedvezően viszonyul a közös európai valutához. Az euró mielőbbi bevezetésének hívei között az átlagot meghaladó részt képviselnek a 25 000 lakosúnál nagyobb városban élők, az 50-59 évesek, a diplomások és a vállalkozók.

Óvatosabbak a csehek és a lengyelek

A közép-kelet-európai térség vizsgált országaiban az euró híveinek aránya Magyarországon a legnagyobb. Amíg itt a közvélemény 69 százaléka látná szívesen jelenlegi pénzneme helyett előbb-utóbb a közös európai valutát, addig a csehek 61 százaléka, a lengyeleknek pedig csak 35 százaléka vélekedik hasonló módon.

Azok a magyarok, akik nem tudtak válaszolni, vagy azt mondták, hogy nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel, együttesen a megkérdezettek egyharmadát tették ki.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.