Júniusban írják ki az elektronikus útdíjfizetési tendert
Közbeszerzési eljárás júniusban, kormánydöntés két-három héten belül, nyári szünet előtt országgyűlési határozat: felpörgetnék az e-útdíjfizetési rendszer megvalósítását.
A megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszer közbeszerzési eljárását várhatóan júniusban írja ki a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK), mondta Kovács László, az e-útdíjfizetési rendszer bevezetéséért felelős miniszteri megbízott. A rendszer bevezetését előkészítő előterjesztés előbb az államreform-bizottság elé kerül, majd két-három hét múlva a kormány is megtárgyalja, és a GKM szándéka szerint még a nyári szünet előtt az Országgyűlés elé kerülhet jóváhagyásra. A hirdetmény közzétételével induló nemzetközi, kétfordulós tárgyalásos közbeszerzési eljárást ezek után hirdetik meg.
Öt évre szerződnek
Kovács László kiemelte, a rendszer-üzemeltetővel ötéves szerződést köt a KKK, amely a jelenlegi kalkuláció szerint összesen legfeljebb 69 milliárd forintot fizet havi ütemezésben rendelkezési állási díjként. Útdíjakból öt év alatt mintegy 320-330 milliárd bruttó bevétellel számolnak, aminek nagysága függ a később kialakuló díjpolitikai stratégia kilométerdíjaitól is.
A formai előminősítés után a 3-4 legjobb pályázót kérik fel konkrét műszaki és árajánlat megtételére. Optimális esetben még ez év vége előtt szerződést köthetnek a rendszerszállítóval, így 2008 második felében vagy 2009 januárjában bevezethetik a 3,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó gépjárművek számára a megtett úttal arányos, elektronikus úton működő díjszedési rendszert.
Versenytársak
A pályázaton nyertes cég finanszírozza, építi és működteti a technológiát és a teljes rendszert. A hazai úthálózat jellemzőit, a díjpolitika sajátosságait és a közbeszerzési eljárás jogi környezetét bemutató konferencián a leendő pályázók is lehetőséget kaptak az általuk használni kívánt technológiák ismertetésére.
A konferencián részt vett 40 cég 200 képviselője, többek között a legjelentősebb rendszerszállítók, a német Siemens, és a T-Systems, az osztrák Kapsch, a francia Sanef és az Eurotoll, valamint a svéd Q-free.
A rendszer működőképes megvalósításáig a nyertes társaság nem kap díjazást, így a megvalósítási kockázat egy az egyben a vállalkozót terheli. A működés során folyamatosan, havonta fizet majd rendelkezésre állási díjat az állam.
Végül az államé lesz
Az öt év letelte után az e-útdíjfizetési rendszer infrastruktúrája az államé lesz. A nemzetközi tapasztalatok alapján három különböző főbb technológia – a mikrohullámú, a műholdas és a GSM – áll jelenleg rendelkezésre, amelyek kombinálva is használhatóak vegyes rendszerként. Csepi Lajos, a KKK főigazgatója közölte: a magyar állam az öt év alatt 320-330 milliárd forint bruttó bevételre számíthat a rendszer beüzemelése után.
Ha ebből levonják a kifizetni tervezett 69 milliárdos rendelkezésre állási díjat és a mintegy 20 milliárd forintos ellenőrzési költségeket, akkor a nettó állami bevétel az időszak alatt mintegy 235 milliárd forintot tesz ki, ami éves szinten átlagosan 47 milliárd forintot jelent. Ez 10-12 milliárddal több, mint a 2007-re kalkulált matrica-díjbevétel. A KKK az előzetes költségtervezésnél jármű-kategóriánként a kilométerenkénti 12-40 forintos úthasználati díjjal számolt, ám mivel ennek pontos összegéről csak a később megalkotandó díjpolitikai stratégia dönt, így ezek csak irányszámok.
Sándor Zsolt, a KKK projektvezetője emlékeztetett arra, hogy Ausztriában és Csehországban mikrohullám alapú, Németországban pedig GPS műhold alapú e-útdíjfizetési rendszer üzemel. Utalt arra, hogy az új rendszerben mindenki kizárólag valós úthasználatának megfelelően fizet majd a díjköteles úthálózat igénybe vételéért, ami hozzájárul ahhoz, hogy az autópályát alkalomszerűen, vagy csak rövid távokra igénybe vevő felhasználók ennek megfelelő, reális árakkal találkozzanak, tehát inkább az autópályákat használják. A rendszerben egy-egy autópálya szakasz megtételéhez nem szükséges a közlekedőknek sok száz kilométerre, sokszor több napra, hétre szóló jogosultságot vásárolniuk.