Vilma
-8 °C
3 °C

Vagyonvizsgálat először az evásoknál

2006.06.14. 08:05
A vagyonosodási vizsgálatok elsődleges célpontjai az evások lesznek novembertől. A következő két évben minden negyedik-ötödik evázót felkereshetik az adóellenőrök.
A vagyonosodási vizsgálatok elsődleges célpontjai az evások lesznek - tudta meg a Világgazdaság. Ők már novembertől számíthatnak a revizorok megjelenésére.

Valóságtól elrugaszkodott számok

Gyurcsány Ferenc kormányfő a hét végén jelentette be a megszorító csomag részeként, hogy a mostaninál nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni a vagyonosodási vizsgálatokra (ennek során az állami adóhatóság arra kíváncsi, hogy az illető elmúlt években bevallott jövedelme indokolja-e jelenlegi vagyoni helyzetét), és jövőre legalább tízezer adózót vesznek górcső alá a mostani néhány százzal szemben. Az intézkedésektől több tízmilliárd forint bevételt vár a kormányzat.

Ezek azonban a valóságtól teljesen elrugaszkodott számok: egyrészt közel sincs annyi adóellenőr az APEH kötelékében, amennyi megfelelő alapossággal le tudna folytatni ennyi vizsgálatot, másrészt a bevételvárakozás is messze túlzott. Egy sikeres kontrollakcióból egy-két év múlva lesz ugyanis bevétele az államkasszának, mivel egy vizsgálat eleve hosszadalmas folyamat, ráadásul az adóhatósági határozatot első, majd másodfokon is meg lehet támadni, amelyet bírói szakasz követ, végül pedig a határozat végrehajtása is időt vesz igénybe. Információnk szerint ezért az APEH a könnyebb utat választva igyekszik megfelelni az előírt "teljesítménykritériumnak".

Huszonötezer evázót vizsgálhatnak

Az evások úgy kerülnek a képbe, hogy egy 2003 elejétől élő passzus értelmében, aki be akar lépni ezen adó hatálya alá, a házipénztár után 20 százalékos adót kell befizetnie. (Ez nem egyezik meg a most beharangozott és házipénztáradónak nevezett teherrel.) Az adó lerovása pedig nem jelent adóamnesztiát. Ez kardinális jelentőségű: a vagyongyarapodási vizsgálat során ugyanis az evás időszak előtti vagyongyarapodást és a bevallott jövedelmet összevetik, és adóhiányt állapíthatnak meg. Egy ilyen határozat eredményeként az elmaradt közterhet meg kell fizetni, ezt megfejeli az annak felére rúgó adóbírság és a jegybanki alapkamat kétszeresével számolt késedelmi kamat.

Mivel az elévülési idő öt év, ezért a 2001 és az evára való áttérés közti intervallumot vehetik górcső alá a revizorok. A vagyongyarapodási vizsgálatra az elsők között azokat az adózókat választják ki, akik nagy összegű házipénztárt és tetemes adót vallottak be utána. Úgy tudjuk, a kiválasztás októberben indul, a vizsgálatok novemberben kezdődnek. Az elkövetkező két évben minden negyedik-ötödik evázót felkereshetik az adóellenőrök, vagyis így a hatóság által a könnyebb utat választva akár huszonötezer eva alapján adózó érintett lehet.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!