Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Hűségesek maradnak az evások

2006.08.08. 08:05
Az eva 25 százalékra emelésének első hírére minden érintett társaság és egyéni vállalkozó a kilépést fontolgatta, ám az egyéb adónemeknél bekövetkező változások miatt a legtöbben mégis a maradás mellett döntöttek, derült ki a könyvelőirodák körében végzett felmerésünkből.

Nem érdemes elhamarkodott lépést tenni, hiszen az eva hatálya alól kilépő adózók az adóalanyiság megszűnését követő négy évig nem választhatják ezt az adót, mondta lapunknak Zara László. A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint a kizárólag bevételi nyilvántartást vezető adózóknak az év végéig érdemes felmérniük a költségeiket, a váltás ugyanis csak megfelelő költséghányad megléte esetén éri meg.

Az eva ugyanis még mindig a legelőnyösebb adózási formának számít. Amíg a jelenlegi feltételek élnek, érdemes tartósan az evakörben maradni, főként a szellemi tevékenységet végző, anyagmentes szolgáltatást nyújtó, illetve alkalmazott nélkül dolgozó cégeknek, vélekedik Zara.

A könyvelőirodák tapasztalatai szerint az ekhó megjelenése kapcsán sem indult el megszüntetési hullám, az érintettek inkább kivárnak, illetve kiegészítő tevékenységeik miatt fenntartják a vállalkozásukat. Aki a növekvő teher ellenére kitart az eva mellett, két lehetőség közül választhat: éves bevételei után arányosan fizeti meg az adót, vagy a szeptember végéig realizált bevétel után 15, az utolsó negyedévben befolyt bevétel után pedig 25 százalékos adót fizet.

Az első megoldást azoknak érdemes választani, akik az év utolsó három hónapjában magasabb bevételre számítanak, ebben az esetben ugyanis a bevételek háromnegyedét 15, negyedét pedig 25 százalékos adó terheli. Aki túl magasnak találja a megemelt adókulcsot, szeptember 15-éig közölheti az adóhatósággal, hogy október elsejével kilép az evakörből. Ehhez az általános bejelentő nyomtatványt kell kitölteni, ami postán vagy elektronikus úton is továbbítható.

Ha az adóalany a határidő lejártáig meggondolja magát, visszavonhatja a bejelentést. Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény szerint az evaalanyiság megszüntetése esetén 2006. október 30-áig kell bevallást benyújtaniuk a kilépőknek. Ha tényleg csekély számban szűnnek is meg az evás vállalkozások, a Pénzügyminisztérium által az idén várt 106,9 milliárd forint evabevétel teljesítéséhez az is kell majd, hogy az érintettek ne lépjenek át nagy számban az ekhóba.

Erre július elejétől, a színlelt szerződések szankcionálására vonatkozó moratórium lejártától számítani lehet. Az evás vállalkozást így is megtartják az ekhózók, viszont valószínűleg ritkábban és csekélyebb összegeket számláznak majd ki.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.