Miklós
-7 °C
2 °C

Bővülhet az evát választók köre

2002.09.06. 18:00
Az eredetileg meghirdetetthez képest bővülhet azoknak a köre, akik az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választhatják - mondta pénteken László Csaba pénzügyminiszter Budapesten. A végleges tervezetet számos ponton módosították, így például szerint egy magánszemélynek csak egy "evás cége" lehet majd.
A szakmai szervezetek és érdekképviseletek képviselőivel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón a miniszter hozzátette, a kft., a bt. és a kht. mellett az egyéni vállalkozók, szövetkezetek, ügyvédi irodák, szabadalmi ügyvivői irodák, végrehajtói irodák, erdőbirtokossági társulatok is választhatják ezt az adónemet.

László Csaba szavai szerint az eváról szóló törvénytervezet két-három héten belül az Országgyűlés elé kerülhet. Bizonyos korlátozásokra azonban szükség van, így egy magánszemélynek nem lehet több "evás cége", hogy az átfedéseket és a kereszttulajdonlásokat kezelni lehessen. Konszenzus született abban is, hogy melyek azok a tranzakciók, gazdasági események, amelyek esetében adóalap- vagy adókorrekcióra van szükség.

A nyilvántartásoknál két alternatíva közül lehet majd választani. Bizonyos esetekben lehetőség van arra, hogy egy szélesebb adminisztrációs kötelezettséget vállaljanak, a kft.-knél ez a vagyonnyilvántartás miatt egyébként is szükséges.

Nem kell egészségügyi hozzájárulást fizetni

Az eredménytartalék, vagyonnövekmény adózásáról László Csaba azt mondta, hogy azok a közkereseti és betéti társaságok, amelyek nem a kettős könyvvezetést választják, az eredménytartalék likvid, nem tárgyi eszközben megtestesülő része után kötelesek húszszázalékos adót fizetni, mégpedig három egyenlő részletben: az evatörvény szerinti bejelentés üzleti évében és az azt követő két adóévben. Ez után az adóalap után százalékos egészségügyi hozzájárulást már nem kell fizetni. A tervezet szerint ugyanakkor a kettős könyvvezetés alá tartozó evaalanyok nem fizetnek ilyen adót.

"Ha egy evát választó cég eszközeit vagyonnövekményéből vásárolta, nem életszerű azzal számolni, hogy ezt a céget azonnal eladja, és a jövedelmet kivonja a társaságból" - jegyezte meg a miniszter.

Pontosították az eva választásának feltételeként felállított bevételi értékhatárt. Az eva akkor választható, ha a vállalkozó vagy a vállalkozás - a bejelentés évét megelőző adóévben éves szintre átszámított, általános forgalmi adóval növelt - összes bevétele a 10 millió forintot nem haladta meg, valamint a bejelentés adóévében ésszerűen várható összes bevétele a 10 millió forintot nem haladja meg. Azoknak a vállalkozóknak vagy vállalkozásoknak, akik vagy amelyek ezt az adónemet akarják választani, december 20-ig erről jelentést kell tenniük az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál - hangzott el a tájékoztatón.