Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Minden lejárt tartozás végrehajtható, ha nincs halasztás

2002.11.18. 10:33
Jövőre az az evára jogosult cég is kiállíthat áfás számlát, amelyik idén még az alanyi áfamentes körbe tartozott; a változáshoz semmi másra nincs szükség, pusztán be kell jelentkezni az eva hatálya alá. Néhány lényeges technikai tudnivaló az új adónemről.
Az elfogadott eva-törvény lehetőséget biztosít az osztalék utáni adót kiváltó adó alapjának csökkentésére, ám bizonyos várakozásokat most le kell hűtenünk: akik úgy számoltak például, hogy majd kikölcsönzik egy magánszemélynek a házipénztárban évek óta felgyülemlett (s általában már csak virtuálisan rendelkezésre álló) eredménytartalékot, s ezzel mérséklik az adó alapját, azok sem mentesülnek a 20 százalékos adó megfizetése alól, az ugyanis a követelésekre is kiterjed. Ellenben legális módja az adócsökkentésnek a tárgyi eszközök beszerzése, annak amortizációja ugyanis mérsékli az adót.

A tárgyi eszköz után is adót kell azonban fizetni, ha az valamikor kikerül a vállalkozás tulajdonából. A tárgyieszköz-beszerzésnél arra kell figyelemmel lenni, hogy az idén szeptember 30-a után lebonyolított beszerzés áfája nem írható le egészen, annak - esettől függően, de jellemzően - négyötöd részét be kell fizetni az adóhatóságnak.

Azok a cégek, amelyek nem a kettős könyvvezetés szerint vezetik a könyvelésüket, eleshetnek az EU-pályázatokon elnyerhető forrásoktól. Az ilyen pályázatokon ugyanis elvárják az auditált mérleg bemutatását, ezt viszont nem válthatja ki a szimpla bevételi nyilvántartás, ami az evázáshoz egyébként elegendő. Az elfogadott törvény szerint az evára jelentkező betéti és a közkereseti társaságok választhatják a kettős könyvvezetést is, míg a kft.-knek ez már korábban fennálló kötelezettségük volt.

Az áfamentes vállalkozások sem járnak rosszul

A elmúlt hetekben több fórumon is érdeklődtek arról, hogy az idén még alanyi áfamentes vállalkozások helyzete hogyan változik az eva hatálya alatt. Attól tartanak ugyanis, hogy amennyiben az eva alatt sem bocsáthatnak ki áfás számlát, valamit veszítenek az üzleten, ha a fizetendő 15 százalékos eva az áfát is magában foglalja. Ezek az aggodalmak alaptalanok, az ilyen vállalkozásoknak más dolguk nincs, mint bejelentkezni az eva hatálya alá, jövőre ugyanis ők is a tevékenység besorolásától függő áfatartalmú számlát állítanak ki. Ez pedig 25 százalékos áfa mellett már jó bolt, ha utána 15 százalékot kell csak fizetni.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a törvény alapján a magánszemélyeknek nem kell megszabadulniuk a nem evázó cégeiktől, sőt, akárhány cégük evázhat a jövőben. Korlátok csak a társas, illetve az egyéni vállalkozások tulajdonlására vonatkoznak.

A törvény-előkészítés utolsó szakaszában került bele a javaslatba, hogy az 50 százalékot meghaladó, két évre visszamenőleg datálható tulajdonszerzés is kizáró ok. Ez azonban nem jelent feltétlen akadályt annak, akit evás cég nélkül ér december 20-a, ugyanis bármely társaságban továbbra is szerezhető ennél kisebb tulajdonrész. Nyilván arra is lesz példa, hogy az illető talál egy olyan céget, amelynek tevékenységi köre lefedi az alacsony adózásra aspirálóét, s az éves bruttó árbevétel a csendestárs hozzájárulásával együtt sem éri el a 15 millió forintot.

A későbbi tartozás nem kizáró ok

Fontos még tudni, hogy az eva-időszak alatt keletkező tartozás pótolható anélkül, hogy a vállalkozás eva-tagsága veszélybe kerülne. A fennálló tartozásokat azonban minden év december 20-ig, vagyis az eva-bejelentkezés határidejéig rendezni kell. Az eva-előleget egyébként évente négy részletben kell befizetni; ebből adódóan az utolsó negyedévre eső eva pénzforgalmilag átnyúlik a következő évre. A bevételi nyilvántartást vezetőknek ez a határidő február 15, a kettős könyvelésűeknek pedig május 30.