Judit
3 °C
6 °C

Ezermilliárd a turizmusra

2005.03.07. 09:24
Közel ezermilliárd forint szükséges a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia finanszírozásához – tudta meg a Világgazdaság. A kilencéves program középpontjában Budapest, a Balaton és a gyógyfürdők fejlesztése áll.
Az egészség-, az örökség- és a kongresszusi turizmus fokozhatja Magyarország idegenforgalmi vonzerejét – derül ki a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia (NTS) tervezetéből. A 2013-ig szóló stratégiában szereplő célok megvalósítására információink szerint összesen 926,9 milliárd forintot szánnak. A kormány-előterjesztés hamarosan elkészül, az NTS-ről csütörtökön tárgyal az Országos Területfejlesztési Tanács (OTT).

Felosztják

Úgy tudjuk, az NTS készítői az Európai Uniótól 2005 és 2013 között közel 185 milliárd forintra számítanak. A célelőirányzatokból, a hazai társfinanszírozásból, a regionális turisztikai intézményrendszer forrásaiból, valamint az önkormányzatoktól pedig az említett időszak alatt 226,6 milliárd forint juthat a körvonalazott fejlesztésekre. A programot legnagyobb részben a magánszférának kellene finanszíroznia az NTS szerint: a Széchenyi turisztikai pályázati rendszer keretében megvalósult fejlesztések multiplikátor hatása alapján ezt az összeget 475,3 milliárd forintra becsülték.

Az említett közel ezermilliárd forint nem tartalmazza más jellegű ráfordítások, így például a stratégia megvalósításához elengedhetetlenül szükséges tömegközlekedés korszerűsítésének vagy az útépítésnek a fedezetét.

Az NTS szerint az első helyen kiemelt „termék” az egészségturizmus lehet. A jövőben nemzetközi szinten is nívós, turistavonzó létesítmények kialakítása a cél. Számos kedvező természeti adottság segítheti ennek megvalósítását. Hazánk rendelkezik a világ egyik legnagyobb termálvízkincsével: 147 minősített gyógyvízzel, 39 gyógyfürdővel, 13 gyógyhellyel, 47 gyógyszállóval, 40 wellness-szállodával, öt gyógybarlanggal. A fürdők fizikai állapota mellett problémát jelent azok elérhetősége és a szolgáltatások viszonylag alacsony színvonala is.

További célok

Az örökségturizmus részeként kiemelt célként fogalmazza meg az NTS a világörökségi helyszínek és nemzeti parkok „turisztikai termékké” fejlesztését, az újabb látogatóközpontok kialakítását.

Harmadikként szerepel a sorban a kongresszusi turizmus, amelynek értelmében a sok vendéget hozó nemzetközi rendezvények vonzerejét szükséges növelni, elsősorban azzal, hogy Budapestet alkalmassá kell tenni több ezer fős rendezvények fogadására. Továbbá olyan nagy budapesti projektek sorakoznak fel az új kongreszszusi központ terve mellett, mint a Ferihegyet a városközponttal összekötő gyorsvasút megépítése, vendégfogadási pontok kialakítása, a Duna adottságainak jobb kihasználása, nemzetközi kikötő létesítése.

A főváros mellett kiemelt szerepet szánnak a Balatonnak is, ahol az a cél, hogy ne csak maga a tó, hanem a háttértelepüléseket magában foglaló környék is önálló, a vendégek számára vonzó attrakciót jelentsen: azaz szezontól és időjárástól függetlenül az ott tartózkodó turisták akár anélkül is eltöltsenek egy hetet, hogy fürödnének a Balatonban.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.