A Ryanair Debrecenből repül Frankfurtba

2003.05.20. 11:46
Év végén felszállhatnak a fapados Ryanair légitársaság első gépei Debrecenből. Az ígéretek szerint a hajdúsági városból 2400 forintért lehet majd Frankfurtba repülni. Ez jóval olcsóbb, mint a Ferihegyről induló Germanwings ajánlata: náluk a Kölnbe induló gép legalacsonyabb tarifája is csaknem ötezer forint. A debreceniek arra számítanak, hogy jövőre már Londonba és Brüsszelbe is közvetlenül repülők indulnak a város repteréről.
A debreceni önkormányzatnak sikerült megállapodnia a Ryanair-rel, így Európa egyik legnagyobb, úgynevezett fapados légitársasága az év végén közvetlen járatokat indít a cívisvárosból Frankfurtba - mondta el Indexnek Virág László, a debreceni Vagyonkezelő Rt. stratégiai igazgatója. Az olcsó jegyárairól ismert légitársaság nem az első, amely Magyarországra érkezik - április elején adtuk hírül, hogy hamarosan Budapest-Köln járatot indít a Germanwings -, ám az első, amely nem a fővárosból indítja járatait.

Jövőre Londonba és Brüsszelbe is elvisznek

Az ír Ryanairt - amely korábban több magyarországi várossal is tárgyalt - a város önkormányzata kereste meg, és a múlt hét végén sikerült megállapodniuk a repülőjárat beindításáról. Virág László elmondta: a ma már a harmadik legnagyobb európai légitársaságnak számító ír cég szándéknyilatkozatban vállalta, hogy a repülőtér felújítása után hetente egyszer járatokat indít Frankfurtba. A szándéknyilatkozatban az is szerepel, hogy egy évvel később rendszeres járatok indulnak majd Brüsszelbe és Londonba is, a debreceniek pedig egy milánói járat elindításán is gondolkodnak.

Az első frankfurti gépek előreláthatólag decemberben szállnak majd fel Debrecenben, feltéve, hogy októberre befejeződik a reptér fejlesztése. Erre minden esély megvan, mivel a beruházásokhoz szükséges pénz megvan - az önkormányzat nem keresett befektetőket, hanem a Vagyonkezelő osztalékát fordítja erre a célra -, és már kiírták az első pályázatokat.

A korszerűsítés során utasbiztonságot szolgáló fejlesztéseket kell végrehajtani a repülőtéren. Ennek részeként biztosítani kell a biztonságos leszállórendszert, az ILS-t és a fénysort, valamint fejleszteni kell a tűzvédelmi készültséget.

Debrecen: ugródeszka Ukrajna felé?

A Ryanair azért választotta Debrecent, mert a város reptere jóval olcsóbb, mint a budapesti nemzetközi repülőterek. Emellett fontos szempont volt az is, hogy ez később egy szervizelésre és tankolásra alkalmas bázisreptérré alakítható, ami segítheti az ír cégek terjeszkedését az ukrán és román piacra - mondta Virág László. Az ír cég érkezése a debreceniek szerint hamarosan más fapados társaságok érdeklődését is felkelti a város iránt.

A Ryanair debreceni gépeinél hamarabb, várhatóan már a közeli napokban felszállnak az első fapados repülők hazai reptérről. A Ferihegy 1-ről az eredeti tervek szerint május harmadik hetében kellene elindulnia a Germanwings első gépeinek Kölnbe. Április közepén pedig már felszálltak a korábbinál szintén jóval olcsóbb árakat kínáló Snowflake légitársaság első gépei Stockholmba.

Frankfurtba 2400 forint lesz a tarifa

Noha időben nem a Ryanair az első fapados, amely hazánkba érkezik, az árversenyben egyelőre - az ígéretek szerint - ők állnak nyerésre. A Germanwings kölni járataira 20 euróért (mintegy 4800 forintért) kapható a legolcsóbb jegy, az átlagos árszint pedig ennek a három, három és félszerese. Az írek ezzel szemben azt vállalták, hogy már akár 9,9 euróért, azaz mai áron kevesebb, mint 2400 forintért elrepítik utasaikat Debrecenből Frankfurtba. A hajdúvárosba Boeing 737-800-as gépek érkeznek majd, ezeken a gépeken egyszerre 180-an utazhatnak.