Mária
-7 °C
3 °C

Bizonytalan a SkyEurope indulása

2003.11.12. 11:37
Bár a társaság bejelentése szerint két nap múlva startol a SkyEurope Hungary londoni és párizsi járata Ferihegyről, a társaság működésével kapcsolatban még mindig sok a bizonytalanság - értesült a Népszabadság. A fapados légitársaság rekordidő alatt értékesítette ezer darab egyforintos repülőjegyét.
A Népszabadság információi szerint ugyanis a korábban bejelentett "a működéshez szükséges egyik legfontosabb engedély" megszerzése még közel sem jelenti az összes dokumentum meglétét.

Alternatív tervek

Az egy héttel ezelőtt aláírt papír ugyanis az úgynevezett AOC-engedély volt, mely azt tanúsítja, hogy a SkyEurope repülőgépet üzemeltethet Magyarországon. A SkyEurope-nak ugyanis még nincsen tevékenységi engedélye, és a Ferihegyi repülőtéren őrzött Boeing 737-es lajstromjelének (HA-LKO) véglegesítése is várat magára. A Népszabadság szerint kétséges, hogy a lemaradásokat a cég képes lesz két nap alatt pótolni.

A SkyEurope szóvivője, Stanislav Saling a Népszabadságnak arról beszélt: legfontosabb céljuk, hogy a SkyEurope Hungary első járata az előre meghirdetett időpontban, péntek reggel hét órakor elinduljon Ferihegyről Londonba. Elismerte ugyanakkor, hogy alternatív terveik is vannak arra az esetre, ha nem sikerül addig minden engedélyt beszerezni.

Olyan megoldás is elképzelhető, hogy az utasokat Pozsony érintésével szállítják el a célállomásokra.

Rekordidő alatt

A SkyEurope Airlines 48 óra leforgása alatt adta el ezer darab egyforintos akciós repülőjegyét Londonba és Párizsba. Mint az Index korábban megírta, az egyforintos repülőjegy-akciót a társaság a magyarországi működéshez kiadott licenc megszerzése alkalmából indította.

"Feltételeztük, hogy nagy lesz az érdeklődés a párizsi, londoni, milánói és zürichi járataink iránt" mondta Christian Mandl, a SkyEurope Airlines vezérigazgatója. "De a repülőjegyek eladásának menete minden várakozásunkat felülmúlta." A SkyEurope Airlines egyidejűleg eladott további 1000 repülőjegyet standard áron. A nyilvánosság érdeklődése óriási, lévén, hogy a valamennyi repülőjegy ára 5990 Forintnál kezdődik - áll a társaság honlapján.