Megkapta a tevékenységi engedélyt a SkyEurope

2003.11.19. 11:39
Megkapta a tevékenységi engedélyt a SkyEurope légitársaság, így most már a gazdasági tárcán múlik, mikor jelenti be a külföldi partnerek felé a repülési jogosultságot - nyilatkozta az Index kérdésére Borsos György ügyvezető. A fapados légitársaság gépei addig is Pozsony érintésével repülnek úticéljuk felé.
A SkyEurope légitársaság kedden megkapta a tevékenységi engedélyt a Polgári Légiközlekedési Hatóságtól, és a Ferihegyen várakozó Boeingjének magyar lajstromjelét is véglegesítették - nyilatkozta az Indexnek Borsos György, a SkyEurope Hungary Kft. vezetője. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy menetrendszerű járatokat indíthat Budapest és a két célállomás, London, illetve Párizs között.

Meg kell állni Pozsonyban

Ehhez ugyanis még a repülési útvonalat is ki kell jelölnie a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak. A Budapest-London és Budapest-Párizs közötti utak többkijelölésű útvonalak, ami azt jelenti, hogy több cég is működtethet járatokat ezeken az útvonalakon. Ezt kétoldalú szerződések szabályozzák - mondta Borsos György.

Amíg nem kapják meg az útvonalengedélyt, addig a társaság repülőgépei Pozsony érintésével tudnak eljutni a célállomásra. A szlovák SkyEurope társaságnak ugyanis van engedélye a londoni és a párizsi útvonalra. A kitérő összesen harminc perccel teszi hosszabbá a menetidőt. Borsos György reméli, hogy napokon belül megkapják az útvonalengedélyt, és közvetlen, menetrendszerinti járatokat is tudnak indítani a két városba.

A SkyEurope légitársaság pénteken indította meg járatait a ferihegyi repülőtérről. A két jelenlegi útvonalon kívül december közepén a terveknek megfelelően Zürichbe és Milánóba is indít járatokat a cég - közölte Borsos György.