Ambrus
-7 °C
3 °C

Nyomozás a reptéri telkek miatt

2005.11.17. 16:17
Az Airport Cargo Development Kft. tulajdonosai 2.500-5.000 forintos négyzetméterenkénti áron vásárolták fel azokat az ecseri mezőgazdasági területeket, melyek belterületbe vonva, közművesítve, építési engedéllyel már 24 ezer forintot értek a Ferihegyei repülőteret üzemeltető, állami tulajdonú, de privatizáció előtt álló Budapest Airport Rt.-nek. Bár az üzlet a pénzügyminiszter beavatkozása nyomán meghiúsult, az ügyvédi letétbe került összeg is megalapozhatja a hűtlen kezelés gyanúját a reptér vezetőivel szemben.
Nyomozást rendelt el a Budapest Airport Rt. telekügyletei kapcsán hűtlen kezelés kísérletének gyanújával az ügyészség. A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Varga Jenő elmondta, hogy egy magánszemély feljelentése alapján, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt rendeltek el nyomozást kedden. Az ügy a Budapest Airport Rt. vagyongazdálkodásával függ össze, a nyomozás lefolytatásával a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízták meg, a nyomozás határideje január 15., az eljárásnak jelenleg nincs gyanúsítottja - tette hozzá Varga Jenő.

A törvény szerint a hűtlen kezelés akkor minősül különösen jelentős vagyoni hátrányt okozónak, ha a kár összege meghaladja a félmilliárd forintot. A Népszabadság csütörtöki számában azt írta: az Airport Cargo Development Kft. tulajdonosai 2.500-5.000 forintos négyzetméterenkénti áron vásárolták fel azokat az ecseri mezőgazdasági területeket, melyek belterületbe vonva, közművesítve, építési engedéllyel már 24 ezer forintot értek a Ferihegyei repülőteret üzemeltető, állami tulajdonú, de privatizáció előtt álló Budapest Airport Rt.-nek. A cég kétévi tárgyalás, államigazgatási egyeztetés után február elején vette meg bruttó 4,7 milliárd forintért a területet tulajdonló kft.-t. Ám Draskovics Tibor akkori pénzügyminiszter március elején vizsgálatot rendelt el, az aláírt adásvételi szerződést felbontották és a pénzt nem fizették ki. A Népszabadság információja szerint azonban a vételi ár harmada ügyvédi letétbe került, ami megalapozhatja a hűtlen kezelés gyanúját.

A repülőtérrel szomszédos 20 hektáros (200 ezer négyzetméteres) telek-, illetve az azt tulajdonló cég megvásárlásának indoka az volt, hogy a Budapest Airport Rt. cargo-forgalma több mint 20 százalékkal növekedett tavaly, és a további növekedéshez jelentős infrastrukturális fejlesztésekre van szükség. Az ügyben 336 vecsési ingatlan-tulajdonos a miniszterelnökhöz írt nyílt levelet február 27-én, melyben azt kérték: Gyurcsány Ferenc vizsgáltassa ki, hogyan vásárolhatja meg a vecsési ingatlanuknál kedvezőtlenebb elhelyezkedésű 20 hektáros ecseri ingatlant 4,7 milliárd forintért a Budapest Airport Rt.

A Budapest Airport a sajtóból értesült, hogy a Fővárosi Főügyészség hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított. A lapértesülések szerint a nyomozás érintheti a Budapest Airport Rt-t is - áll a cég által az Indexhez eljutatott közleményben. "Abban az esetben, ha a nyomozás érinti a Budapest Airport Rt-t, valamint a ferihegyi nemzetközi repülőteret, a Budapest Airport Rt minden rendelkezésére álló segítséget megad az ügyben eljáró hatóságoknak. A társaság transzparensen működik, a rá bízott vagyonnal lelkiismeretesen és eredményesen gazdálkodik, mely tényt az utóbbi években elért kimagasló eredmények is megerősítik " - állítja a repülőtér.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.