Több milliárd forintra perlik a magyar államot

2006.08.04. 07:38
Bár a Ferihegyi reptér üzemeltetéséhez kapcsolódó perhez hasonló nagyságrendű jogi eljárásban jelenleg nem érintett az állam, kisebb pertárgyértékű ügyekből több száz is folyamatban van ellene.

A Ferihegyi repülőtér kettes termináljának egykori visszaállamosítása miatt indított perhez hasonló nagyságrendű eljárás jelenleg nem folyik. Mindemellett a magyar államot több száz ügyben perlik, és az állam is számos ügyben perel; ezek leginkább lakáscélú állami támogatásokkal, illetve állami örökléssel kapcsolatos ügyek - tudta meg a Napi Gazdaság a kormányszóvivői irodától.

Hepatitis-C

Az összesített pertárgyérték több milliárd forint, ám nem lehet pontosan megbecsülni a várható fizetési kötelezettséget, hiszen az ügyek eltérő stádiumban vannak, és sok per - például műkincsek esetében - a tulajdonjog megállapításáról szól. Az egyes perek értékéről és várható kimeneteléről részletesen nem nyilatkozik a MeH, mert "ha kiderülne, hogy egy tárca vagy egy szervezet egy adott perre mekkora összeget különít el, az nagyban megkönnyítené a másik fél dolgát a bíróságon - például a perérték meghatározásánál".

A PM-nek jelenleg 381 peres ügye van, közülük 30 a Postabank-ügyhöz, 192 a hepatitis-C fertőzésekhez kapcsolódik - az utóbbiakban olyan betegek perelnek, akik a vírust korábban egy magyar egészségügyi intézményben, vérátömlesztés során kapták meg. (A tárca a lap korábbi kérdéseire azt válaszolta, folyamatban lévő ügyekben nem ad információt.) A Napi Gazdaság úgy tudja, ennél lényegesen több hepatitisper folyik jelenleg is - bár az ezret nem éri el a számuk -, és ha megítéli a bíróság, akkor perenként 3-5 millió forint nem vagyoni kártérítésre számíthat a felperes, aki emellett élete végéig havi 15-30 ezer forint járadékot is kap. (Az alperest terhelik természetesen a perköltségek és a kamatok is.)

Költségvetési hatások

A perek költségvetési hatásait nehéz számszerűsíteni, mert egy-egy eljárás - első- és másodfokon - legalább három évig eltart, így átívelhet költségvetési ciklusokon. Orvosok egybehangzó véleménye szerint Magyarországon hozzávetőleg 150 ezer ember fertőzött hepatitis-C vírus által, a fertőzések eredete azonban több mint 50 százalékban nem deríthető ki.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) évente 300-350 olyan perben képviseli a magyar államot, amelyet egykori elítéltek és gyanúsítottak jogerős felmentésük, illetve a büntetőeljárásuk megszüntetése miatt indítanak kárpótlásként. Tavaly az e tárgyban kifizetett kárpótlás együttes összege 149 millió forint volt, 2006 első negyedévében pedig 48 millió "jött össze". Az IRM feladatkörébe tartozó aktív - vagyis országos szinten folyamatban lévő - peres ügyek száma 450 körül van, és ezeknek az ügyeknek a pertárgyértéke összesen 3-4 milliárd forintot tesz ki. Ebből azonban a bírói döntések alapján az elmúlt két évben csak 160 millió forintot kellett kifizetni.

Perel az állam is

A környezetvédelmi tárca képviseli az államot a tiszai ciánszennyezés ügyében, ahol megszületett már az elsőfokú részítélet, de ezt még szövegezi a bíróság. Az Egészségügyi Minisztériumnak egy pere van, és ott is követel: 15 millió forintot a Medico Uno Kft.-től, késedelmes gyártói befizetés miatt. A szociális, az oktatási, a gazdasági, valamint az agrártárca jelenleg nem képviseli a magyar államot peres ügyekben. Nincs pere a Külügyminisztériumnak sem, van viszont úgynevezett jogvitája Szlovákiával, a bős-nagymarosi ügy ugyanis annak számít.