Februártól indul a Fészekrakó

2005.01.05. 07:37
Februártól indulhat az új lakástámogatási rendszer. Életre kel az állami kezességvállalási szisztéma, növekszik a gyermeket vállalók szociálpolitikai támogatása. Ösztönzőkkel növelik a bérbe adható lakások számát.
Lendületet kaphat a lakáspolitika: hosszas vajúdás után ma tárgyal a kormány a többször is átfogalmazott támogatási rendszer főbb elemeiről. Kolber István, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a Világgazdaságnak elmondta, az igazságosságra helyezik a hangsúlyt. Azoknak kívánnak segíteni, akik nem képesek egyedül megoldani lakásgondjukat, s azokat támogatják, akiknek csak kis lökés kell az induláshoz. A több elemből álló lakásprogram februárban indulhat.

Kezesség

Újdonság, hogy megemelik a szocpol néven ismert lakásépítési kedvezmény összegét. A miniszter nem kívánt részleteket ismertetni, csak annyit közölt, az emelés költségvetési hatása 6,5 milliárd forint. A napilap más forrásból úgy tudja, a gesztussal elsősorban az áfa-visszatérítés megszűnésének kedvezőtlen következményeit kívánják ellensúlyozni. A kétgyermekesek mostani kétmilliójuk mellé további 400 ezer forintot kapnak. Ez az összeg éppen kiegyenlíti az áfaveszteséget. Az egygyermekesek ennél valamivel rosszabbul járnak, a több gyermeket vállalók viszont jobban.

Egy meghatározott réteget céloznak meg az állami kezességvállaláshoz kapcsolódó intézkedések - jelezte a miniszter -, amelyekkel azoknak a fiatal pároknak kívánnak segíteni, akik 30 éven aluliak, még nincs lakásuk, ám olyan jövedelemmel rendelkeznek, amely lehetővé teszi egy viszonylag magasabb, akár havi 70-80 ezer forintos törlesztőrészlet kifizetését. Számos bankkal konzultáltak a konstrukció kidolgozása során, amelynek lényege: a szokásos banki fedezeten túl az állam vállal kezességet a hitel visszafizetésére. Az önrészhez nem kellenek saját források, annak szerepét akár a munkáltatói kölcsön vagy a felvett szociálpolitikai támogatás is betöltheti. A megszerezni kívánt lakás Budapesten nem lehet drágább mint 15, illetve használt lakás esetén 12 millió, vidéken pedig 12, illetve 8 millió forint. A költségvetés 3 milliárd forintot különített el a garanciaalap létrehozására.

Félszocpol és bérlakás

A félszocpol (immár megemelt) összegét kaphatják azok a családok, akik használt lakást vásárolnának. Ebben az esetben is fennáll a 12, illetve 8 milliós vételi határ. A koncepció fontos elemének tartja Kolber István a lakbér-támogatási programot, amely szerinte nagy szolgálatot tehet addig is, amíg nagyobb iramban beindulhat a bérlakásépítés Magyarországon. Ez utóbbira nagy szükség lenne - tette hozzá zárójelben -, ám egyelőre nincsenek hozzá kellő állami források, viszont a piac még nem mozdult meg ebben az irányban. A támogatás legfeljebb a lakbér 30 százalékáig terjedhet, összegét az állam és az önkormányzat adná fele-fele arányban, maximum 7-7 ezer forintot havonta.

Ugyancsak a bérlakáshelyzetet javítja az az intézkedés, hogy a lakásukat szociális bérlakásként hasznosítóknak nem kell megfizetniük a bérbeadás 25 százalékos adóját. Ha vállalkozók teszik ugyanezt, az amortizációval csökkentett bérleti díj felét leírhatják az adóalapjukból.

Panelprogram

Mivel jelenleg kétmillióan élnek panelban, jelentős részét képezi a lakáspolitikának ennek a lakásvagyonnak a korszerűsítése, felújítása. Ez a program már régóta szerepel a különböző koncepciókban.

Egy teljesen új elem is van viszont a mostani elképzelések között. Eszerint támogatást kapnának azok, akik üzleti meggondolásból felépítettek házakat, ám a lakásokat különböző okok miatt nem tudták értékesíteni, viszont felajánlják azokat bérlakás céljára. Első lépésként "belövik", hány ilyen otthon jöhet szóba, csak azután dolgozzák ki a részleteket - mondta a miniszter. Ugyancsak újdonság lesz - értesültünk egy informátorunktól -, hogy a korábban csak a köztisztviselőket és a fegyveres testületek tagjait megillető állami készfizető kezességvállalás intézményét kiterjesztik az összes közalkalmazottra.

A lakáspolitika súlya megnő a jövőben - hangsúlyozta Kolber István. Ezt jelzi az is, hogy január 1-jétől kormányhivatalként működik az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal. Vezetője - Borsi László - államtitkári rangban irányítja a terület munkáját. A célok is összefogottabban realizálódhatnak - mondta a miniszter -, hiszen a lakáscélokra fordítható források jelentős része - a teljes 276 milliárdból 215 milliárd - fölött ez évtől kezdve a tárca nélküli miniszter hivatala rendelkezik.