A sztrádaszerződéseket is vizsgálná a Fidesz

2006.03.22. 08:42
Az MSZP-SZDSZ-kormány alatt kötött autópálya-szerződések felülvizsgálatát tervezi a Fidesz, ha megnyeri a választásokat. Az ellenzéki párt drágának tartja az építkezéseket. Nemzetközi összehasonlításban viszont nincs mit szégyellnünk - állítja az Na Zrt. -, de a szabványok módosításával olcsóbbá tehetők a beruházások.
Felülvizsgálja a Fidesz az autópálya-szerződéseket, ha kormányra kerül - mondták a Világgazdaságnak az ellenzéki párt politikusai. Hozzátették: meg kell vizsgálni, hogy az indokolatlanul drága kontraktusokat miként lehet olcsóbbá tenni, s az esetleges forrásmegtakarításokat át kell forgatni a közútfelújításokra. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint ez nem jelenti az építések leállítását, a szerződések tartalmának felülvizsgálatáról van szó. "Minden szerződést, amelyet problémásnak látunk, minden adásvételt, amely szerintünk kárt okozott, minden kötelezettségvállalást, amely ésszerűtlen volt, be fogunk mutatni a nyilvánosságnak minisztérumról minisztériumra haladva" - fogalmazott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy interjújában. Az ellenzéki párt választási programjában annyi szerepel e témáról, hogy az 1998-2002 között elkezdett autólya- és hídépítéseket folytatják majd kormányra kerülésük esetén.

Az elállás pénzbe kerül

A szerződéseket a Ptk. alapján kötik, az attól való elállást is az szabályozza - mondta Reményik Kálmán, a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: a szerződéstől el lehet állni, de az így keletkezett valamennyi kárt meg kell fizetni. Ha bizonyítható, hogy a versenyben nem a törvények szerinti, és emiatt nem a feltételeket teljesítő legkedvezőbb ajánlat nyert, illetve hanyagul jártak el, annak lehetnek következményei. Az előbbiek miatt jogorvoslat kérhető, lévén szó közbeszerzésről. Aki tud jogszerűtlenségről, az köteles is megtenni a megfelelő lépést - szögezte le Reményik Kálmán, de - mint mondta -, az NA Zrt. gyakorlatában ilyen nem fordult elő.

A sztrádaépítésekre kiírt közbeszerzéseken rendkívül nagy a verseny, különösen, amióta uniós tagok vagyunk. Az nyer, aki a kiírás szerinti műszaki paraméterekre a lehető legjobb árat ajánlja. Az egyre szélesedő versenyre példa az M7-es Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakaszának most futó tendere is: hét pályázó versenyez a megbízásért a tárgyalási szakaszban.

Túl sok a hazai követelmény

Reményik Kálmán emlékeztetett arra is, hogy a sztrádák műszaki paramétereit a magyar szabvány határozza meg, s ez sok esetben szigorúbb, mint a szomszédos országokban. Emiatt a közelmúltban a szaktárca megbízásából szakértői csapat vizsgálta felül a hazai előírásokat. Megállapították: a közlekedésbiztonság maximális figyelembevételével történő módosításokkal hosszú távon 5-20 százalék megtakarítás érhető el. Ez több tényezőből tevődik össze, például az elválasztó sáv keskenyebbé tétele autópályán, a maximális tervezési sebesség és a pihenőhelyek számának csökkentése, keskenyebb mezőgazdasági utak tervezése és kivitelezése. A szakmai bizottság által megfogalmazott költségmérséklő javaslatok főként az előkészítés fázisában alkalmazhatók - mondta az elnök-vezérigazgató. Az NA Zrt. azért is választotta a fent említett 36 kilométeres új balatoni szakasznál a tárgyalásos tendereztetést, hogy árcsökkentési szándékát a tárgyalások során érvényesíthesse.

Nem is drága?

Az NA Zrt. adatai szerint az autópálya-szakaszok fajlagos főpályaárait 2005. évi árszinten összehasonlítva nincs nagy eltérés az utóbbi évek beruházásai között. Eszerint például a 2000-2002 között épült M3-as kilométerenként közel 938,4 millió forintba került, az M6-os 2005-2007 között elkészülő része pedig 1,17 milliárdba. Az M0-s 26,5 kilométeres szakaszán pedig az átlag 1 milliárd forint alatt van. (A számításkor figyelembe vették a közben változó finanszírozást is: korábban előleget kaptak a kivitelezők, most pedig a késleltetett fizetés a gyakorlat. Ez az árban is megmutatkozik.) Ugyanakkor kedvezően hat az árra, hogy a közbeszerzéseken egyre több a pályázó, nagyobb a verseny.

Nemzetközi összehasonlításban sincs szégyellnivalónk - vélekedik az NA Zrt. vezetője. Horvátországban például átlagosan 1,4-1,5 milliárd forintnak megfelelő összegbe kerül egy kilométer sztráda, de akad, ahol eléri a 2,5 milliárdot is. A fajlagos főpályaárat nézve Ausztriában sem készülnek olcsóbban a gyorsforgalmi utak. Az NA Zrt. szerint a korábbi számítások egy része azért is megtévesztő lehet, mert nem a főpályaárakkal készültek. Márpedig csak ezeket a lecsupaszított költségeket lehet összehasonlítani.