Drágulhat a fogpótlás

2004.03.30. 08:58
A fogtechnikusok januártól nem igényelhetik vissza a felhasznált eszközök áfáját. Emiatt húsz százalékkal drágulhat a fogtechnikai termékek ára.
Idén várhatóan húsz százalékkal drágulnak a fogtechnikai szolgáltatások díjai az áfatörvény módosítása miatt - mondta a NAPI Gazdaságnak Schulze László, az Országos és Budapesti Fogtechnikus Ipartestület elnöke. A fogtechnikusok 2004. január elsejei hatállyal a tárgyi adómentes áfakörbe kerültek, ezzel megszűnt a beszerzéseik áfájának visszaigénylési lehetősége. A módosítással a fogtechnikai szolgáltatás 12 százalékos áfaterhe is megszűnt, amely a visszaigénylés tilalma mellett összességében a költségek növekedéséhez vezet.

Drága szabályozás

A törvénymódosítás nyomán tárgyi adómentes lett a fogsor, a híd és a fogkerámia. A fogszabályozó 15, a fogsorok és hidak javítása viszont 25 százalékos sávba került. Az inflációval együtt ez a változás húsz százalékos lépcsőzetes áremelkedéshez vezet. A tárgyi adómentes besorolás a fejlesztési beruházásokat is visszafogja, ráadásul elbocsátásokhoz is vezethet - véli az ipartestület.

A fogtechnikusokat az is sújtja, hogy az előző öt évben végrehajtott tárgyieszköz-fejlesztések után a múltban visszaigényelt áfa időarányos részét is vissza kell fizetniük. Így például egy 2000-ben vásárolt kerámiakemence áfájának egyötödét kell majd befizetniük az államkincstárba.

A jogszabály hatvan hónapos intervallumot ír elő, amelyen belül a tárgyi eszközök áfáját időarányosan rendezni kell a költségvetéssel, amennyiben áfakötelesből tárgyi adómentesbe sorolják át az adott tevékenységet, vagy fordítva - tudta meg a Napi Gazdaság meg Zara Lászlótól, a Magyar Adótanácsadók és Könyvvizsgálók Országos Egyesületének elnökétől.

Visszamenőleg

A visszaigényelt áfát olyan arányban kell visszafizetni, ahogyan a tevékenység tárgyi adómentes évei az áfaköteles időszakhoz arányulnak a beruházás megtörténte utáni hatvan hónapon belül. Egy 2002-es fejlesztés áfájának tehát a háromötödét kell majd visszautalni az államnak.

Az ipartestület panaszával az Alkotmánybírósághoz, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordul az áfabesorolás miatt. Akkor lett volna korrekt a jogalkotó, ha az áfa-visszaigénylést csupán a tárgyi adómentes időszak kezdetétől tiltotta volna meg - vélekedett Zara. Az ügyvédek és közjegyzők esetében éppen ellenkező irányú folyamat zajlott le tavaly. A tárgyi adómentesből áfaköteles körbe való átsorolásnál ugyanis a tárgyi eszközök áfájának visszamenőleges visszaigénylésére nyílt lehetőség.