Feldarabolják a földhivatalt

2005.01.31. 07:55
Kisebb egységekre bontják a Fővárosi Kerületek Földhivatalát, hogy gyorsabban, fennakadások nélkül folyhasson az ingatlan-nyilvántartási ügyintézés. A tulajdoni lapokról kért hiteles másolat díja február közepétől 3000-ről 4000 forintra nő.
Még az idén kettéválasztják a Fővárosi Kerületek Földhivatalát. Információink szerint a későbbiekben tovább osztódik a főváros ingatlan-nyilvántartási ügyeire szakosodott intézmény, négy földhivatalban folyik majd a munka. Mindez annak az intézkedéssorozatnak a része, amelyet az agrártárca hajt végre az ingatlan-nyilvántartás anomáliáinak megszüntetésére. A kormány már el is fogadta a szakminiszter által előterjesztett korszerűsítési elképzeléseket, a program teljes idei költsége elérheti a 2,4 milliárd forintot.

Gyorsabban, körszerűbben

A cél az, hogy a lehető legkorszerűbb körülmények között szolgálhassák ki az ügyfeleket, s teljesen felszámolják a korábbi években felhalmozódott hátralékokat. Igaz, ebben már jelentős eredményeket értek el, hiszen amíg 2003-ban a fővárosban 103 ezer volt a határidőn belül fel nem dolgozott ügyiratok száma, addig mára ezek mennyisége ötezerre, azaz a korábbi tétel 5 százalékára csökkent. A többi megyében pedig hátralékmentes az ügyintézés.

A földhivatali szervezet hatékonyabb működéséhez elengedhetetlenül szükséges források biztosítása érdekében változik a hiteles tulajdoni lap másolatáért fizetendő díj. Egy ilyen lap kiváltása eddig 3000 forintba került, február 15-étől - a költségvetési törvényben elfogadott módosítás alapján - 4000-et kell fizetni érte. Ugyancsak nőhet a számítógépes adatlekérdezések ára, ám még nem készült el az a miniszteri rendelet, amely a pontos mértékekről határoz. Jelenleg a Takarnet egyszeri csatlakozási díja 62 500 forint, az esetenkénti használatért 400 forintot kell fizetni. Vannak olyan elképzelések is, hogy sürgősségi esetekben az alapdíj akár többszöröséért juthassanak az ügyfelek ingatlanbejegyzési határozathoz.

A tervezett intézkedésektől azt várja az agrártárca, hogy sikerül tartani az egyébként jogszabályban előírt ügyintézési határidőket. Ez az ingatlan-nyilvántartási ügyekben 30 nap, amit indokolt esetben ugyanenynyivel meg lehet hosszabbítani. Ennél rövidebb időt ír elő a törvény például kiskorút érintő ügyekben, amikor soron kívül, de legkésőbb 15 napon belül kell döntést hozni. A jelzálogjog bejegyzésének, törlésének pedig nyolc napon belül meg kell történnie. Arra azonban szakemberek felhívják a figyelmet, hogy vannak olyan esetek, amikor törvényszerűen meghosszabbodik az eljárás. Ez fordulhat elő például, amikor az ingatlanra vonatkozóan több eljárás van egyidejűleg folyamatban, vagyis több széljegy szerepel az ingatlan tulajdoni lapján. A rangsor elvére tekintettel az ilyen ügyeket az érkezés sorrendjében bírálják el, és az előbb álló ügy elintézéséig a következőt nem lehet intézni.