Ambrus
-7 °C
3 °C

Feljövőben a forint

2006.09.25. 12:09
Masszív erősödéssel kezdte a napot a forint, a reggel 277 körüli árfolyam délre már a 275-ös szint alá süllyedt. A piacon most a kamatemelést övezi a legnagyobb figyelem, de a forint/euró kurzus mozgására a következő időszakban erősen hathatnak a belpolitikai események.

275 forintig csökkent reggel óta az euró ára. A forint erősödése részben a jegybank délutáni kamatdöntésével, részben a politikai helyzet csendesedésével magyarázható - mondta az Indexnek Török Zoltán. A Raiffeisen elemzője szerint bár a piacon a múlt héten egyre fokozódtak a várakozások a félszázalékos mértékű kamatemelésre, csak azt lehet biztosra venni, hogy a monetáris tanács emel, de lehet, hogy kevesebbet. Török Zoltán szerint csak az emelés elmaradása járna a forintra negatív következményekkel, ám nincs igazi jelentősége annak, hogy a 7,25 százalékos jelenlegi kamatszint 7,50 vagy 7,75 százalékra emelkedik.

A reggel indult forinterősödés hátterében álló másik ok a belpolitikai helyzet csillapodása: eldőlni látszik, hogy nem eszkalálódik a probléma, ami önmagában megnyugtatóan hat a piacokra. Melyeket a múlt héten a magyar eseményeken túl több feltörekvő piaci ország belpolitikai válságai is aggasztottak. Ránk, azaz a forintra a magyar események mellett leginkább a lengyel kormányalakítás körüli bizonytalanság hatott. A következő időszakban is meghatározó maradhat a belpolitikai események árfolyam-befolyásoló hatása: az önkormányzati választásokon túl az elemző nagy jelentőségűnek mondta, hogy folytatódnak-e a tüntetések, illetve azt is, hogyan dönt az MSZP októberi kongresszusa, megerősítik-e, pártelnökké választják-e Gyurcsányt.

Az Index kérdésére Török Zoltán úgy vélekedett: ma nem lehet megmondani, hogy a kormányfő esetleges távozása milyen hatással járna a forintra. Az biztos, hogy egy ilyen lépés átmenetileg megrendítené a forintot, és bizonytalanságban tartaná a piacokat. A fontos azonban az, mi történne ezután, ki és milyen programot képviselve lépne színre. Ma összemosódik Gyurcsány személye és a stabilizációs csomag, az a kérdés, hogy ez a két dolog tényleg ilyen szorosan összefügg, vagy elválaszthatók egymástól - mondta az elemző.