Mégis zuhant a forint délután

2006.09.21. 18:38
A forint- és részvénypiacon hirtelen erősödés követte a Fidesz bejelentését, hogy elhalasztják a naggyűlést, azonban nap végére megjöttek az eladók, akik jelentős mértékben visszatolták a piacokat.

Jól megtréfálta a magyar piacot a Fidesz bejelentése, mely szerint a párt nem tartja meg a szombatra meghirdetett nagygyűlését. A forint- és részvénypiacon hirtelen erősödés követte a bejelentést, azonban a nap végére megjöttek az eladók, akik jelentős mértékben visszatolták a piacokat. A nagygyűlés elmaradásával egy potenciális feszültségforrás szűnik meg a piacon, azonban ez önmagában nem elég ahhoz, hogy feledtesse a feszültséggel teli magyar helyzetet, amelynek a kimenetele még korántsem egyértelmű.

A BUX index 1,8 százalékos mínuszban zárt 21 760 ponton 28 milliárdos átlag feletti forgalom mellett. A magyar piacon a gyógyszergyártók szenvedték el a legnagyobb mértékű csökkenést, aminek hátterében azok a piaci pletykák állnak, hogy a héten egyeztetésre került sor az egészségügyi kormányzat, valamint a gyógyszergyártók között a gyógyszergazdaságossági törvényről, amely vélhetően a gyártói befizetéseket akár jelentősen is megemelné. A Richter 3, az Egis 5 százalékot esett.

A legnagyobb, 13,6 milliárd forintos forgalom az OTP piacát jellemezte. A társaság papírjai a pozitív tartományban is tartózkodtak, a nagygyűlés elhalasztásának hírére azonban nap végére 2,5 százalékos mínuszban zárt, közel napi minimumszintjéhez. A bankpapírokat az elemzők többsége már attraktív vételnek tekinti ezeken a szinteken, azonban a magyarországi feszültségek és azok kimenetele rányomhatja bélyegét a papír teljesítményére.

A vezető részvények közül a Mol papírjai 1,2 százalékot estek, és a bűvös 20 000 forintos szint alatt zártak, amiben az olaj árának meredek esése miatti negatív szektorhangulatnak játszotta a főszerepet. Az MTelekom volt az egyetlen blue-chip, mely emelkedni tudott. A papír 0,7 százalékos pluszban zárt.

A középmezőnybe tartozó papírok közül a Démász 0,4 százalékot tudott erősödni, míg az FHB 0,7 százalékot. A kisebbek közül a Fotexnek volt a legmagasabb, 700 millió forintos forgalma. A társaság papírjai a délután során szintén pluszba kerültek, amit józanodás követett, és 1,2 százalékos negatív irányú záróár. A Synergon 3,7 százalékot esett, a társaság részvényeinek árfolyama még így is 1041 forintot érnek.