A forinthiteleken még nem látszik a kamatvágás

2008.12.23. 12:50
A már harmadszor csökkenő forintkamat a hitelfeltételekben valószínűleg még mindig nem látszik meg. A bankoknál jelenleg az ezzel kapcsolatos érdeklődés is szinte teljesen süket fülekre talál.

Az október 22-ei három százalékpontos emelés hatására betéti kamataink azonnal megemelkedtek - mondták el a Budapest Banknál. Most a többszöri jegybanki vágásokhoz képest, késleltetetten és kisebb mértékben fogják csökkenteni kamataikat, ügyelve arra, hogy továbbra is legyen mind a meglévő, mind az új ügyfelek számára kedvező ajánlat. A forintalapú hiteleknél a BB szerint csak kisebb korrekció várható, hiszen itt a gazdasági recesszió miatt növekvő kockázatok ellentétes irányba tolják a hitelkamatokat.

A BB a lakossági jelzálog- és autófinanszírozásban közel száz százalékban devizahiteleket folyósít, míg a személyi kölcsönöknél (a forinthitelek javára) fordított a helyzet. A nagyobb hiteleknél, ahol egy-két százalék is több ezer forintot jelenthet a havi törlesztőrészletben, a devizahitelek dominálnak és e fölény a bank szakembereinek várakozásai szerint megmarad a következő évben is. Persze más a helyzet azoknál a bankoknál, amelyek nem, vagy csak visszafogottan nyújtanak devizaalapú kölcsönöket. Aligha lenne meglepő, ha esetükben a jelenlegi folyamatok (különösen a jegybanki csökkentések nem követése) a tevékenység szűküléséhez vezetne. Mindez persze - éppen a hatások előbb említett időtávbeli különbsége miatt - rövid távon nem feltétlenül jelentkezik. A korlátozásokat alkalmazó bankok esetleg csak a válság enyhülése után eszmélhetnek arra, hogy portfóliójuk összetétele nem biztosítja a következő évekre (évtizedre) a megfelelő fejlődést, jövedelmezőséget.

A devizanemek összehasonlításával kapcsolatban a BB-nél kifejtették: a svájcifrank- és az euróalapú devizahiteleknél az irányadó kamatok meredeken zuhantak az elmúlt időszakban, de a forrásköltségek és a deviza swap-költségek továbbra is magasak, a jegybanki kamatokkal ellentétes irányba mozdultak. Emiatt mind az új, mind a meglévő deviza-jelzáloghitelek hiteldíja (THM) 9-11 százalék körül alakul a magyar piacon. Mint hozzátették: ahhoz, hogy forintalapon versenyképes jelzálog- vagy autóhitelek legyenek, a forintkamatnak tartósan öt százalék alá kellene mennie. Itt a tartósan szóra helyezték a hangsúlyt, hiszen a forintkamat rendkívüli volatilitást mutatott nem csak az elmúlt időszakban, így a devizahitelek még a kamat- és árfolyamkockázattal korrigálva is kedvezőbbek az ügyfeleknek, mint a forinthitelek.