Judit
-2 °C
8 °C

Végre erősödik a forint

2003.08.11. 12:22
A forint árfolyama már a múlt héten áttörte a 260/eurós határt, majd a hétfő reggeli emelkedés után már 259 forintnál is olcsóbb volt a közös európai pénz. Az elemzők hangulatváltásról beszélnek. Lehetséges, hogy a külföldi befektetők ismét elkezdenek bízni a magyar gazdaságban.
Pénteken az euró sokak számára váratlanul 260 forint alá gyengült, és a kurzus valamivel 258 felett állapodott meg. Elemzők szerint elképzelhető, hogy az események a külföldiek bizalmának visszatérését jelzik, prognózisokba bocsátkozni azonban csak fenntartásokkal mernek.

Az euró 259 forint alatt

Egész héten támadta, pénteken pedig át is törte a forint az eurónkénti 260 forintos lélektani határt, a délutáni órákban pedig már jóval 259 forint alatt folyt a kereskedés. A múlt hétfői 263-as kurzus mellett még kevesen akadtak, akik fogadni mertek volna erre a forgatókönyvre, az elemzők többsége tartósan 260 forint feletti árfolyamot valószínűsített, írja a Világgazdaság.

Hétfőn a fizetési mérleg vártnál rosszabb adatai miatt reggel gyengült a forint. Délben azonban már ismét 259 forint alatt, 258,60/80 forinton kereskedtek a közös európai pénzzel. A dollár viszont a pénteki 229 forintos árhoz képest kissé drágult, de még mindig nem érte el a 230 forintot - közölte az MTI.

Az eseményekre nehéz megfelelő választ találni. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Világgazdaságnak nyilatkozó elemzője szerint elképzelhető, hogy több, egymástól részben független véletlen tényezőnek tudható be az erősödés: így a nyugat-európai hozamemelkedés megtorpanása, a magyar piac iránti német érdeklődés fokozódása, illetve az egyébként pesszimista londoni bankárok mérsékelt aktivitása is közrejátszhatott mindebben.

Vételre ajánlva

Az elemző ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy a piac mára a hosszú ideje várt hangulatváltás küszöbére jutott. Ez utóbbi érvelést látszik alátámasztani két vezető nyugat-európai befektetési bank, a Dresdner-Kleinwort Wasserstein és a Bank Austria elmúlt héten közzétett piacértékelő elemzése is. A pénzintézetek a magas hozamokra, valamint a kötvény- és devizapiaci árfolyamokba épült kockázati tényezők sokaságára hivatkozva a forintot és a hazai államkötvényeket egyaránt vételre ajánlották, közölte a gazdasági napilap.

Az idei és a 2004-es költségvetéssel szembeni pesszimizmus Török szerint sem fokozható. A forint jövője elsősorban attól függhet, hogy a piac hogyan reagál az elkövetkezőkben a hazai gazdaság állapotáról érkező hírekre. A legfrissebb iránymutatást a most közlendő fizetésimérleg- és inflációs statisztikák biztosíthatják.

Részint a múlt csütörtöki kötvényaukció sikerének tudja be az erősödést Nyeste Orsolya, a Postabank elemzője. A bizalom visszatérésének lehetőségét - amit a rendkívül magas hozamszint is támogat - azonban ő sem zárja ki. Véleménye szerint a makrogazdasági híradások semmiképpen sem indokolnák az erősödést. Az e heti folyamatok tekintetében a már említett statisztikák konszenzusnál nem rosszabb eredménye a két elemző szerint elegendő lehet az árfolyam szinten tartásához, számottevő erősödésre azonban nem számítanak, írja a Világgazdaság.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.