A lengyelek miatt gyengül a forint

2004.04.30. 07:41
Jelentősen gyengült csütörtökön a forint. Elemzők szerint spekulációs hatások mozgatják a forint árfolyamát.
A forint jelentős gyengüléssel nyitott csütörtökön a bankközi piacon, a szerdai záró 252,3 forintot reggel negyed kilenckor lépte át az euró, s bő egy óra múlva 253,8 forintra erősödött. A forint gyengülésének nincsenek fundamentális alapjai, a piaci bizalom nem roggyant meg, alapvetően külső hatások, illetve aukciós spekulációk mozgatják a magyar deviza árfolyamát - vélekednek egyöntetűen az elemzők. Lars Christensen, a Danske Bank szakértője például a magyar makrokilátásokat a korábbiaknál optimistábban látja. Az állampapír-aukció előtt 15-20 bázisponttal emelkedtek a hozamok, a forint árfolyama is feljebb került, ám utána megnyugodni látszott a piac. Ezt a feltevést a hároméves kötvény iránti csaknem kétszeres túlkereslet is alátámasztotta. Regionális szintű gyengülést lehet megfigyelni a piacokon - véli Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője. Hasonlóan vélekedett Buró Szilárd, a Hamilton üzletkötője, aki szerint a lengyel politikai eseményeknek a jelenlegi kormányra nézve kedvezőtlen végkifejlete 256 forintig is erősítheti az eurót a magyar devizával szemben. Emelkedtek a német hozamok is, ami alapvetően befolyásolja a magyar piacokat, ezenkívül az amerikai kamatemelési előkészületek a tengerentúli befektetőket a kamatprémium várható szűkülése miatti eladásokba hajtja a magyarországihoz hasonló piacokon. Az sem kizárt, hogy az uniós csatlakozás előtti napokat profitrealizálásra használják fel egyes befektetők - véli Nyeste Orsolya, a Postabank elemzője. Abban is egyetértenek az elemzők, hogy a jegybank valószínűleg nem reagál ilyen rövid távú változásra, a gyengülés jól is jöhet, mert a bent lévő 25-50 bázispontos kamatvágási várakozások "kiárazódtak".