Zelma, Rajmund
-10 °C
-3 °C

Maradhat az erős forint

2004.07.29. 08:33
Szakértők szerint az elkövetkezendő hetekben is erős maradhat a forint, de az ebből fakadó kamatcsökkentésre csak augusztus közepén kerülhet sor.
A magyar fizetőeszköz az euróval szemben szerdán hanyagul túllépett a 248-as szinten. A piac szerint bár az erősödés elvileg a kamatcsökkentés mellett szól, arra legkorábban augusztus 16-án szánja el magát a monetáris tanács. Szerdán gyenge forgalom mellett idei csúcsra erősödött a forint a bankközi devizapiacon. A kereskedők szerint a magyar fizetőeszközt főként a dolláreladások tartották 248 forint alatt az euróval szemben, sőt napközben egészen a 247,4-es értékig is eljutott. Így a forint tartósan kevesebb mint 3 százalékpontra tartózkodik a sávszélt jelentő 240,01 forintos értéktől.

Bár az előző napokhoz képest szerdán élénkült az üzletmenet a bankközin, ez még mindig csak gyenge közepesnek mondható - mondta a Napi Online-nak Kolba Miklós, az ING Bank üzletkötője. Az euró árfolyama napközben jórészt 247,75 és 248,10 forint között mozgott. A dollár/forint eladások megtartották a hazai fizetőeszköz szintjét; a zöldhasú egységéért 205,50 forintot adtak.

A makrogazdasági fundamentumok nem kellően támogatják a jelenlegi forintárfolyamot, ezzel együtt a következő hetekben maradhat a 250 alatti erős árfolyam - vélik a a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők. Véleményük szerint ugyanis a jegybank egyelőre ódzkodik az irányadó kamat csökkentésétől, miközben a magas kamatszint továbbra is vonzónak számít a régióban.

Egyelőre nincs komoly bizalomerősödés Magyarország iránt, nem is érkezett sok új tőke a gazdaságba - véli Barcza György, az ING bank makroelemzője. Véleménye szerint inkább technikai jellegű a forint erősödése, bár a 248 alatti szint elérését már meglepőnek tartja. A jövő hetekben valószínűleg mindenki a költségvetés alakulására figyel majd. Az első hat hónapban ugyanis magas lett a hiány, a második félévi lefutásra pedig nehéz prognózist adni, mivel - főként a májusi uniós csatlakozás miatt - nincs bevételi trend, mondta Barcza. A monetáris tanács elvileg nem tárgyal a kamatról jövő hétfői ülésén, így valószínűleg legközelebb augusztus 16-án csökkenhet az alapkamat - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank szakértője, aki akkor már legalább 50 bázispontnyi vágást vár. Török szerint is sok múlik a következő napok makroadatain, amelyek nyomán eldőlhet, meddig marad a forint a 250 alatti sávban az uniós fizetőeszközzel szemben.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!